Tesztelték a szeretetnyelveket

Nyéky Kálmán, a kaposvári Szent Kereszt-templom plébánosa a szeretet kimeríthetetlen – ám olykor elfeledett – eszköztárából adott ízelítőt képekkel illusztrált előadásában, amelyben a kedvességet, a türelmet, a megbocsátást, az udvariasságot és az alázatot emelte ki személyes példák alapján. A népszerű amerikai keresztény családterapeuta, Gary Chapman öt szeretetnyelvéről is szó esett, s a szervezők egy tesztet töltettek ki a házaspárokkal, miután egy belvárosi sétára küldték őket. Harminc kijelentéspárt összevetve kellett meghatározniuk, melyik a rájuk legjellemzőbb szeretetnyelv: az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékok, a szívességek vagy éppen a testi érintés.



A katolikus gimnázium éttermében elköltött közös ebéd után alkalmi színházzá alakult a püspöki székház. Kéri Kitty és Oberfrank Pál az Ars Sacra Alapítvány „védjegye” alatt született, Szeretetnyelv című előadással ajándékozta meg a résztvevőket. A művészek lírai irodalmi összeállítással vallottak a szerelem és a szeretet erejéről, amelyben központi helyen van Isten. A kaposvári orvos, Rajnics Péter, aki négy gyermeket nevel feleségével, Anettel, a produkciót követően családról, hitről, hivatásról kérdezte a színészeket.

Az egyházmegye egész területéről érkeztek érdeklődők a családi napra: Nagykanizsa, Barcs, Murakeresztúr, Nagyatád, Balatonboglár, Balatonlelle, Marcali, Siófok, Tab, valamint Kaposvár és környéke egyaránt képviseltette magát e jól előkészített, az érzelmeket és az intellektust egyaránt megmozgató rendezvényen. A házaspárokat elkísérték lelkivezetőik is; csaknem tucatnyi plébános jött a családokkal.



A második alkalommal megrendezett családi nap zárómiséjét Balás Béla megyés püspök mutatta be papjai körében. A főpásztor a Jézus kínálta örömről beszélt, amelynek minden keresztényen látszani kellene, s hálát adott, hogy a családi nap immár hagyománnyá lett. Úgy véli: sajnos az még egyáltalán nem természetes, hogy ilyen sok család együtt van. S ha mégis, örülnünk kell, s már annak is, ha a gyerekek nem csinálnak „botrányt”. Az együttlétért, a folytatásért azonban mindannyiunknak tennünk kell.

A részt vevő családok ezúttal is áldást kaptak plébánosuktól, a szervezőktől pedig egy emléklapot. A fő szervező, ötgyermekes Radnai házaspár számos segítőt vont be a munkába, s mint megjegyezték, örültek, hogy ilyen sokan mozdultak a hívó szóra.
Már elkészült az a kérdőív, amelyet szeretnének mielőbb kielemezni, hogy elkezdhessék előkészíteni a jövő évi családi napot.


Fotó: Makrai Márton

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .