A Teremtő ajándéka és a politika

 

Minden bizonnyal igaz, hogy a céltudatos munka az emberi élet nélkülözhetetlen velejárója, de a megszerzett ismeretek, a tudás továbbadása nélkül nem emelkedhettünk volna ki az ősembernek a természet erőivel szembeni küzdelméből. Jézus Krisztus földi életének elsődleges tevékenysége a tanítás volt, mai követői is tanítványok. Közöttük megkülönböztetett helyet foglal el a mindenkori szentatya, Róma püspöke. A pápa gondolatai, üzenetei az egész emberiségnek szólnak. Hogy legyen foganatjuk, abban kulcsszerepe van a médiának és még inkább a döntéshozóknak, a világ vezető politikusainak. Több volt, mint jelkép, állásfoglalás és nyomatékos kérés volt Ferenc pápának az a gesztusa, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnökét annak a Vatikánban tett látogatása alkalmából első enciklikájával, a Laudato si’ (Áldott légy) egy példányával ajándékozta meg. Amint tudjuk, Assisi Szent Ferenc 1225-ben született Naphimnusza köszönet a teremtés ajándékaiért, amelyek az életet nemcsak lehetővé, de széppé, gyönyörködtetővé is teszik. A pápai enciklika túlmegy a környezetvédelmen, a társadalmi bajokról és orvoslásuk eszközeiről, „a közös otthon gondozásáról” is szól.  Az emberiségnek adott egyik fontos üzenete, hogy lépjünk ki az önpusztítás spiráljából.
Nem kell ahhoz elfogult, egysíkúan gondolkodó „zöld­dé” lenni, hogy aggodalommal szemléljük a szélsőséges időjárási jelenségeket, a szokatlanul forró nyarakat, a hószegény teleket, a sarkvidéki jégtakarók és a gleccserek olvadását, a hurrikánok, árvizek pusztításait. A klímaváltozás végigkíséri a Föld történetét. Arról lehet vitatkozni, hogy a jelenlegi melegedéshez mennyiben járul hozzá az emberi tevékenység és mennyiben a kozmikus erők, a Nap foltjai, de az kétségtelen, hogy az emberiség napjainkra jellemző pazarló életmódja, fogyasztási szokásai rontják a levegő minőségét, szennyezik a talajt, hozzájárulnak a betegségek terjedéséhez. Ezért született meg  2015. december 12-én Párizsban a klímaegyezmény, amelyben 195 ország vállal kötelezettséget arra, hogy a széndioxid-kibocsátás csökkentésével a Föld légkörének melegedését az iparosodás előtti mértékhez képest 2 Celsius-fok alatt tartja. Érdemes megismerni a részleteket, az érvelést, a célokat és az eszközöket, hogy ezekből tanulva mindennapi tevékenységünkkel mi magunk is hozzájárulhassunk a kétségtelenül kívánatos és szükséges eredmények eléréséhez. Ezért is döbbent meg az egész világ, amikor Trump amerikai elnök június 1-jén bejelentette, hogy országa kilép a világ vezető államai által már ratifikált egyezményből. Az alig több mint száz napja hivatalban lévő elnök azt mondta, fontosnak tartja a környezetvédelmet, de nem tud támogatni egy olyan megállapodást, amely kerékkötője energiapolitikai elképzeléseinek és ezzel az amerikai gazdaságnak. Szerinte az egyezmény Kínának és Indiának kedvez az Egyesült Államok kárára.
A Szentírásból tudjuk, hogy Szodoma és Gomora lakói bűnös, kicsapongó életükért szörnyű árat fizettek, az Úr kénköves és tüzes esővel sújtotta őket, és pillanatok alatt elpusztultak. Sokan a mának szóló figyelmeztetésnek tekintik ezt a történetet: ha az emberiség folytatja a Föld kincseit pusztító és pazarló, erkölcstelen életmódját, akkor természeti katasztrófák és háborúk következnek be, melyek során elveszejti önmagát. Eddigi életútja és nyilatkozatai alapján Trump elnök nem tekinthető hívő kereszténynek, noha választásához nagyban hozzájárultak a keresztény fundamentalisták. Utódaink élete, Földünk jövője azonban nem a bibliai történetek értelmezésének ügye. Ezért is fontos, hogy a szentatya milyen útmutatást ad. Sajnálatos, hogy a világ gazdaságilag is legerősebb, a tudományban élen járó országának vezetője figyelmen kívül hagyta Ferenc pápa jó szívvel adott ajándékát, majd a világ többi vezetőjének néhány nappal ezelőtti csúcstalálkozóján is kifejezett kérését és tanácsát.
Az, hogy Donald Trump most hátat fordított az egész világnak, még nem jelenti az apokalipszis, az utolsó ítélet, egy világkatasztrófa eljövetelét. A klímaegyezmény remélt hatása nem egyedül az Egyesült Államokon múlik. Változhat az elnök politikája és személye is. Több amerikai tagállam, elsőként Kalifornia, bejelentette, hogy a maga részéről tartja magát az egyezmény céljaihoz. Ha a világ többi országa is így cselekszik, ha mi, a Föld lakói az eddiginél nagyobb felelősséggel éljük napjainkat, s ha erre tanítjuk utódainkat is, akkor a tűzeső, az atomkatasztrófa, a világméretű cunami, hazánk és egész Európánk elsivatagosodása biztosan elkerülhető.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .