Templomszentelés Újszentivánon

A szentmise az alkalomnak megfelelően a víz megszentelésével kezdődött, s a templom megáldásával folytatódott. Az ünnephez illően két kisgyermeket is megkeresztelt a szertartást vezető Kiss- Rigó László szeged–csanádi megyés püspök. A főpásztor szentbeszédében elmondta: a templom építésének egyik fő oka a helybéliek lelkesedése volt, akik sokat tettek azért, hogy kérésük teljesülhessen. Az építési munkálatok éppen Keresztelő Szent János ünnepe előtt fejeződtek be. Jézus Krisztus azért nevezte őt a „legnagyobb prófétának”, mert hiteles ember volt: tettei és szavai összhangban álltak, és tudott áldozatot vállalni. Így hozhatott társadalmi megújulást. Nekünk, híveknek is hasonlóképpen kellene prófétának lennünk a családunkban, a közösségünkben, társadalmi közegünkben – fejtette ki a főcelebráns.

A szentmisét követően átadták a falu díszpolgári címét, melyet ezúttal Kiss-Rigó László püspöknek ítéltek, valamint további kitüntetéseket nyújtottak át olyan újszentivániak részére, akik kiemelkedő munkát végeztek a település fejlesztése érdekében. Az ünnepséget a helyi, egyházmegyei fenntartású katolikus általános iskola tanulóinak verses-énekes műsora színesítette.

(cz)