Tegyük ünneppé mások küzdelmes napjait

Fotó: Bókay László

 

A karácsonyig tartó országos segélyprogramról, valamint az idén először országos akcióként megvalósuló, Angyalbatyu elnevezésű ajándékgyűjtésről, illetve az adományosztási tervekről Écsy Gábor, a segélyszervezet országos igazgatója és Csorba Gábor, a Szent Erzsébet Karitászközpont igazgatója adott tájékoztatást a megjelent újságíróknak és vendégeknek. Az eseményen jelen volt egykori köztársasági elnökünk özvegye, Mádl Dalma asszony, a karitász jószolgálati nagykövete is.
A Katolikus Karitász minden esztendőben meghirdeti az adventi adománygyűjtést, hogy ezzel is segítse a rászoruló családokat a téli időszakban, illetve könnyebbé tegye számukra a karácsonyi készülődést.
Miután Zagyva Richárd, a szervezet igazgatóhelyettese köszöntötte a megjelent családokat, a karitász önkénteseit és a házigazda plébánost, Osztie Zoltánt, Anducska-Kemény Zente szavalatával kezdődött a sajtótájékoztató. Elsőként Écsy Gábor ismertette az elkövetkező hetek programjait. Mint mondta, az idén egy tenyérben tartott, hóból formált szív lett az akciójuk logója, amely azt szimbolizálja, hogy a segítségnyújtás lehetősége a kezünkben van. Ha kitárjuk a szívünket, felmelegíthetjük mások hideg otthonát, ünneppé tehetjük küzdelmekkel teli napjaikat. A szeretet kézzelfoghatóvá válhat, ha a rászorulóknak olyasmit adunk, ami örömet szerez nekik, segítséget jelent számukra.
Sokszor már az is boldoggá tehet egy nehéz helyzetben lévő embert, ha ráébred, hogy nincs egyedül, áll mellette valaki, aki figyel rá, törődik vele – folytatta Écsy Gábor, majd hozzátette, a nélkülözőkért indított összefogás célja kettős: ünneppé varázsolni a karácsonyt és könnyebbé tenni a hétköznapokat. A karitász ezért többféle módon is igyekszik segíteni. Országszerte egész télen meleg ételt oszt a krízishelyzetben lévő családoknak és a hajléktalanoknak. Budapesten mindennap meleg étellel várják a nappali melegedőben az embereket. Emellett több száz családot támogatnak kályhával, szükség esetén tüzelőt is biztosítva hozzá. Több ezer élelmiszercsomagot osztanak szét a rászorulók között.
Az igazgató beszélt arról is, hogy közös ünnepségre várják az egye­dül­állókat, a magányosokat, a nehéz körülmények között élőket, mindazokat, akik nem tudnak az ünnephez méltó körülményeket teremteni maguknak. Szólt arról is, hogy a segítség nem áll meg az ország határainál, hiszen például a kárpátaljai szegényeknek is visznek kályhákat, élelmiszercsomagokat, így enyhítve az ottani nehéz helyzetet. Écsy Gábor elmondta azt is, hogy az Angyalbatyu ajándékakció keretei között bárki készíthet csomagot nehéz sorsú gyerekeknek. A csomagokat a karitász gyűjtőpontjainál lehet leadni, ezeket az önkéntesek gyűjtik össze, és még karácsony előtt eljuttatják a rászorulókhoz.
December 2-án Pécsen indul az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű szolidaritási akció, amely arra hívja fel mindannyiunk figyelmét, hogy nézzünk körül a közvetlen környezetünkben, és vegyük észre, kik azok, akik nehéz szociális helyzetben vannak. Ha rászorulót látunk, akkor próbáljunk örömet szerezni neki, fordítsunk rá nagyobb figyelmet, segítsük őt képességeink szerint.
E szavak után Navratil Andrea népdalénekes műsorával a karácsonyt előlegezte meg a jelenlévőknek, sőt, közös éneklésre buzdított mindenkit.
Csorba Gábor, a Szent Erzsébet Karitászközpont igazgatója, a vendéglátó plébánia karitászcsoportjának vezetője tájékoztatást adott az önkéntesek munkájáról, az akciók lebonyolításáról, a programokról. Hangsúlyozta, hogy a segélyszervezet egész évben a rászorulók megsegítéséért dolgozik, ennek a munkának csupán egyik fontos időszaka a téli és a karácsonyi időszak. Elmondta azt is, hogy a belvárosi plébánia karitászcsoportja több mint tíz éve működik, s tizenöt önkéntesük közel száz családdal tartja a kapcsolatot.
A sajtótájékoztató végén élelmiszercsomagokat vehettek át a plébániai családok, valamint téli felnőtt- és gyermekruhák közül válogathattak.
A Katolikus Karitász adventi akcióiba több módon is bekapcsolódhatnak mindazok, akik segíteni szeretnének a rászorulóknak. A támogatás lehetséges a 1356-os adományvonal hívásával, pénzadományok küldésével online vagy banki utalással, valamint tárgyi adományokkal, angyalbatyuval, amelyeket a kijelölt gyűjtőpontokon, illetve az egyházmegyei karitászközpontokban lehet leadni.
A segélyszervezet november 23. és december 23. között adománypontokat működtet Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren, illetve november 30. és december 6. között a Vörösmarty téri adventi vásáron.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .