Szükségünk van rájuk

Magyar Gergely tartományfőnök üzenetében felelevenítette Assisi Szent Ferenc alakját és az általa alapított rend magyarországi történetét, rámutatva arra, hogy a szerzetesközösség a magyar néptől a barátok elnevezést kapta egyszerű és nép közeli életmódjukért. Napjainkban, a lelkipásztori munkán túlmenően, a ferences iskolákból évente százak kerülnek ki komoly tudással tisztességes állampolgárokként. Az esztergomi gimnáziumhoz kapcsolódóan csak ebben az esztendőben közel száz hátrányos helyzetű, főként roma származású felnőttet készít fel a rend az érettségire. Családok ezrei fordulnak támogatásért a ferences plébániákhoz, rendházakhoz. Szociális intézményeikben idősek, betegek és otthon nélkül maradottak kapnak rendszeres ellátást. A gyöngyösi autista központjukban speciális ellátást nyújtanak a sérült fiataloknak. Kulturális intézményeikben a magyar művelődéstörténet féltett ritkaságait őrzik és kutatják, hozzáférhetővé téve azokat a nagyközönség számára. A magyarországi ferences közösségek a jövőben is építő tagjai kívánnak lenni a magyar társadalomnak. Ehhez kérik minden jóakaratú ember támogatását – hangzott el az Országgyűlés plenáris ülésén. Arató Gergely megköszönte, hogy a ferences barátok az elmúlt nyolcszáz évben a válságos időszakokban is mindig a magyar nép oldalán álltak. Szolgálták a hívőket, a katolikus egyházat és az ország minden lakóját. „Assisi Szent Ferenc élete példaértékű nemcsak a katolikusok és nemcsak a tágabb értelemben vett keresztény közösség, hanem Magyarország minden polgára számára is – mondta az államtitkár. – A ferences szellemiség lényegéből következik az evangélium hirdetése mellett a szegényekkel és az elesettekkel való foglalkozás, a természetközeliség. Nemcsak beszélnek a szegénységről, hanem vallják és élik is mindennapjaikban a szegénységet, és az egyszerű emberek nyelvén tudják megfogalmazni az evangélium üzenetét. Ugyanakkor a kultúrában és a tudományokban is maradandót alkotnak. Olyan szellemiséget képviselnek, amelyre az egész országnak szüksége van.” „Azokban az években, amikor az állam nagyon nehéz helyzetbe hozta a vallásos oktatást, mindannyiunk számára példaértékűek voltak a ferences iskolák, amelyek bebizonyították, hogy az emberközeli, nyitott iskola és a keresztény nevelés nemhogy nem zárja ki egymást, de összetartozik és erősíti egymást” – mutatott rá Arató Gergely államtitkár. A legnépesebb hazai szerzetesrend az országgyűlési képviselőket megajándékozta a rend életét bemutató jubileumi kiadványokkal.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .