Szeretetteljes közösség Tápiószecsőn

A helyi emberek önzetlenségének és segítőkészségének köszönhetően megvalósulhatott minden, amit elterveztek. Az 1785 és 1790 között épült templom tetőszerkezete az utóbbi években már erősen ázott, és a barokk szekkók védelme miatt is szükségessé vált a felújítás. „A munka során felfedeztük, hogy a felújítás tulajdonképpen csak jó alkalom arra, hogy a közösség épüljön, és egyre inkább Istenhez tartozzon. Szeretetteljes és szeretetreméltó közösség jött össze az ünnepre, ahogyan ezt Erdő Péter bíboros úr is kiemelte beszédében. A környező települések híveivel együtt körülbelül kétezren ünnepelték az Eucharisztiát.


A bíboros úr először azt az oltárt és ambót áldotta meg, amely majd bekerül a közeli kókai templomba. Ezt követte az új toronysisak megáldása. Az ünneppel kapcsolatban feltétlenül meg kell említeni a hívek önzetlen odaadását, a Mária Légió, a Cursillo és az ifjúsági csoport tagjainak munkáját. Nekik köszönhető a vasárnapi együttlét tökéletes szervezettsége. Megtapasztalhattuk, hogy a tápiószecsői katolikusok számára ez az alkalom sokkal többet jelentett, mint a munkák befejezését. Sokan rádöbbentek arra, hogy a jövőnek építenek, és megmutatták, hogy olyan emberek, akik képesek összefogni a Jóisten ügyéért, és közösen tenni valami szépet” – zárta gondolatait Dóbiás Zalán plébános.

fotó: Szőke Attila