Szent István ünnepe Szabadkán

A szentmise után Palicson tartottak ökumenikus kenyéráldást, melyen részt vettek a katolikus, református és evangélikus egyházak püspökei, illetve követeik. A szertartást kirakodóvásár, koncertek és ünnepi programok követték.

Az ünnepség keretében Magyarország szabadkai főkonzulja átadta Orbán Viktor miniszterelnök ajándékát a szabadkai Szent György-templomnak, amely a honfoglalás millenniumára készült zászló mellett immár a magyar államiság millenniumára készített emlékzászlót is őrzi. Korsós Tamás felolvasta Orbán Viktor Palatinus István plébánoshoz és a délvidéki magyarokhoz írt levelét: „Ezen a zászlón rajta van mindaz, ami ezeréves történelmünkből fontos számunkra. Van azonban, ami ennél is fontosabb: a másik fele. Az ugyanis most még üres.

A másik oldala még vár valamire. Ez a magyar történelem következő ezer esztendeje, ami előttünk áll még. Erre az oldalra nekünk kell megírni a történelmet. Azt az üres oldalt nekünk, magyaroknak közösen kell megálmodnunk. Budapesten, a nagyvárosokban, a falvakban, határon innen és túl. Önöknek, a Délvidék polgárainak is ez a feladatuk.”

A központi Szent István-napi ünnepséget már tizenhét éve szervezi az egyházakkal együttműködve a Vajdasági Magyar Szövetség, és a délvidéki magyarság legnépesebb megmozdulásává fejlődött. Ezen a napon több ezren érkeznek Szabadkára és Palicsfürdőre a Vajdaság minden részéről.

MK

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.