Szent Ferenccel az egészség útján

Fotó: Kissimon István (képgaléria)

 

Az avatóünnepségen, amelyet július 28-án tartottak, Toldy-Schedel Emil, a kórház főigazgatója elmondta: a program ötlete statisztikai adatok elemzése nyomán született. Magyarország ugyanis – noha a legtöbben köztudomásúan szív- és érrendszeri betegségekben halnak meg nálunk – a gyors beavatkozások, az életmentés terén egyáltalán nem áll rosszabbul, mint Nyugat-Európa. Eszerint ott a gond, ahová az orvos keze nem ér el, így logikus, hogy a jobb eredmények érdekében ki kell lépni a kórházi keretek közül, hogy ott is a betegek mellett lehessen az egészségügyi intézményrendszer segítsége.
Szükséges, és ki is lehet lépni a kórházi keretek közül a gyógyítás érdekében. Gyógytornászok, ápolók által vezetett testedzési programok biztosításával és az ezekhez szükséges eszközök, például pulzusmérő vagy nordic walking-bot rendelkezésre bocsátásával, terápiás kutyák beszerzésével. Egészen biztosan megéri, ha így teszünk, hiszen az Út az egészséghez program megvalósításának teljes költsége nem több, mint amennyibe két szívinfarktust szenvedett beteg ellátása kerül. Országosan további hét-nyolc ilyen tanösvény létesítésére született még terv, tette hozzá a főigazgató.
A következő megszólaló, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a kereszténység mindig is tisztában volt azzal, hogy nem lehet csak a testet gyógyítani, majd örömmel üdvözölte, hogy egy ilyen újszerű, rendhagyó kezdeményezés gazdája éppen az egyházi tulajdonú Szent Ferenc Kórház lehet. Végül megemlékezett az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció sok évtizedes, áldozatos betegápoló munkájáról. A rend 1936-ban alapította, és 1994-ben kapta vissza a kórházat.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere üzenetében a szív szó különböző jelentéseiről elmélkedve arra hívta föl a figyelmet, hogy az emberi élet szempontjából központi jelentőségű a szív jó működése. A szívbetegségben szenvedők számára óriási szolgálatot tehet a kórház új programja, amely Ferenc, a legszeretettebb, a protestánsok által is nagyon kedvelt szent spirituális örökségével összhangban a természetbe vezeti az embereket a kórház és lakásuk falai közül.
Velkey György, a Bethesda Kórház igazgatója az egészségügyi intézményekről alkotott, csak részben helyes képünkről beszélt. Általában úgy gondolunk a kórházakra, mint a heroikus életmentés helyszíneire, nem is alaptalanul. Ám – amint ez a tanösvény is jelzi – a megelőzésben és a rehabilitációban is szerepet vállalhatnak, és jó lenne, ha fokozottabban vállalnának is. Az egyházi fenntartású kórházak összefogásának e téren is erősnek kell lennie – hangsúlyozta.
Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója az erdőknek az egészségmegőrzésben játszott óriási szerepét hangsúlyozta. A vállalat fontos céljai között szerepel, hogy erősítse az erdők rekreációs funkcióit, ezért a társaság örömmel segítette a tanösvény létrehozását. Örvendetes, hogy míg az erdők gyógyító hatásainak élvezete régen csak a gazdagoknak járt ki, addig ma már mindenki számára lehetséges, állapította meg.
Asztalos Andrea, a Sanofi kommunikációs igazgatója az egyéni felelősségre, életmódunk reformjának szükségességére hívta fel a figyelmet. Ennek esélyét jelentősen növelhetik a szemléletformáló, sportosabb életre ösztönző programok.
A beszédeket követően Beer Miklós váci püspök, a püspöki kar egészségügyi felelőse megáldotta a tanösvényt, majd a program két munkatársa elmondta, milyen szerepet fog betölteni az erdei testedzés a kórház gyógyító munkájában, és milyen eszközöket tudnak biztosítani a túrára vállalkozóknak. A rövidebb túraútvonal 2,7 kilométeres, és körülbelül egy óra alatt tehető meg, a hosszabb 5,1 kilométeres, és mintegy két és fél órát kell szánni rá.
A kórháztól igényelhető nyomtatvánnyal, amely egyúttal térkép és „feladatlap” is, bárki bejárhatja az ösvényt, és feljegyezheti a pulzusadatait. Ha a kitöltött nyomtatványt leadja a kórházban, adatait elemzik, és gond esetén gyógykezelési javaslattal keresik meg.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .