Székelyföld története képekben

A Pro Arte et Natura Alapítvány együttműködik a helyi kulturális kezdeményezésekkel, és részt vesz a helyi rendezvényeken. 2013-ban a Szárhegyi Zenei Napok megrendezésével a szárhegyi származású Ferencz Éva előadóművész első „hazai” fellépését tette lehetővé, idén augusztusban pedig a szintén szárhegyi születésű Szabó Levente hegedűművész hangversenyét rendezte meg.

A mostani kiállítás megnyitója a VIII. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztivál egyik jeles eseménye volt. A tárlattal az alapítvány egy, a Székelyföld és Erdély történetét bemutató állandó kiállítás alapjait szeretné lerakni. Az anyagot a későbbiekben tovább bővítenék, és a szárhegyi Lázár-kastélyban mutatnák be a közönségnek. Ez az állandó kiállítás nagy vonzerőt jelentene az idelátogató turistáknak, akik számára a Lázár-kastély a Székelyföld történetének egyik fontos helyszíne.


„Székelyföld történelme, kultúrája, régi hagyományai erős támpontok, amelyek a jelent a jövő szolgálatában összekapcsolják a múlttal, az állandó értékekkel. Nem fordíthatunk hátat őseink üzenetének, most mi vagyunk itt, felelősségünk kötelez a kulturális folytonosság megtartására. Biztos vagyok abban, hogy a szárhegyi Lázárok, ha látnák ezt a kiállítást, büszkeség töltené el a lelküket. Ez a kulturális kezdeményezés az ezeréves székely sors iránti mély szeretetet fejezi ki. Hozzájárul ahhoz, hogy a székely nép eljövendő nemzedékeinek szívében tovább éljen a magyar megmaradás létjogosultságának tudata “– mondta Lipthay Antal, a Pro Arte et Natura Alapítvány társalapítója.

A szervezet törekvései között szerepel az is, hogy segítse a helyi kutatók, szakemberek érvényesülését szülőföldjükön, valamint kapcsolataik erősítését a magyarországi kulturális intézményekkel. A kiállítás anyagában helyet kapnak a szárhegyi vonatkozású emlékek is. Kájoni János emlékére, aki a ferences rendházban nyugszik, a Kájoni-kódexből hangzanak fel dallamok. A kiállítás történelmünk megismertetésével az idelátogató külföldiekben csodálatot és elismerést, a helyi és a magyarországi látogatókban büszkeséget ébreszt.

Szentkirályi Miklós, a Pro Arte et Natura Alapítvány elnöke örömmel nyugtázta, hogy ismét lehetőség nyílt az együttműködésre a helyi intézményekkel és számos kiváló szakemberrel. „A Székelyföld története kiállítás jelentős eredménye, hogy a helyi intézmények és a szakma összefogása megmutatta a lelkesedést több mint ezeréves történelmi értékeink iránt” – mondta a PAN elnöke.

Böjte Csaba OFM üzenetében hangsúlyozta: „A szárhegyi Lázár-kastély a székely – földi magyar történelem egyik igen értékes láncszeme, amelynek ma is megvan a kisugárzása. Hiszem azt, hogy ez az értékes láncszem a helyére kerül, és megtalálja szerepét, feladatát az erdélyi magyarság életében.”

„Múltunk ismerete biztos támpontként szolgál a jelen küzdelmeihez, jövőnk megalapozásához – fogalmazott a kiállítással kapcsolatban Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. – Éppen ezért fontos minden olyan kezdeményezés, amely a székely, a magyar múltat mutatja be szakszerűen, korszerű múzeumtechnikai eszközök használatával. Bízom abban, hogy a kiállítás egy újabb lépés a szárhegyi Lázár-kastély ügyének rendezése, az örökösök és a közösség közti kapcsolatok erősítése felé.”

A kiállítás az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő kezelésében a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósul meg. További támogatói Hargita Megye Tanácsa és a Gyergyószárhegyi Polgármesteri Hivatal.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .