Szegények Kenyere kereszt Kecskeméten

Fotó: Merényi Zita

 

A Szegények Kenyere, amely Balanyi Károly Feren­czy-díjas grafikus- és zománcművész alkotása, Európában egyedülálló az útszéli keresztek sorában: különlegességét a talpánál elhelyezett három cipó adja. A kenyér nemcsak a Karol Wojtyła Barátság Központ által ellátott rászorulók mindennapi élelmezését jelképezi: az áldozathozatalra hívja fel a figyelmet, ahogyan Jézus a kenyér színében nekünk adta önmagát.
A Karol Wojtyła Barátság Központot 2005-ben alapították azzal a céllal, hogy étellel támogassanak elesett embereket, akiket azóta is a városi családsegítő központ irányít a karitatív intézményhez. A Szegények Kenyere tehát nem csak egy emlékmű, és nem is csupán egy az út szélén álló keresztek sorában, hanem olyan alkotás, amely egyszerűségében együttérzésre buzdít, és amely előtt az intézmény által felkarolt rászorulók hálát, köszönetet mondhatnak.
A kereszt megáldásán részt vett Finta József érseki helynök, a kecskeméti főplébánia plébánosa; Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere; az ortodox egyház képviseletében Borisz Fuzek parókus; Balanyi Károly, a kereszt alkotója, valamint a Wojtyła-központ számos támogatója és támogatottja. A szertartás ünnepélyességét az Aurin leánykar emelte Jacobus Gallus, Bárdos Lajos és Kodály Zoltán szakrális kórusműveinek előadásával.
Finta József plébános a kereszt és a kenyér mint jelkép szoros kapcsolatáról szólt beszédében. – A mai világban egyre kevesebben ajándékozzák oda magukat másokért: a Szegények Kenyere hozzájuk is szól, hogy áldozattá kell lenni a szeretetben” – biztatott Finta József.
A megáldás szertartása előtti beszédében Pintér Gábor szintén a kenyér jelképértékét emelte ki. – Mindenünk, ami van, Istentől való, kötelességünk tehát, hogy segítsünk azoknak, akik nélkülöznek” – hangsúlyozta az apostoli nuncius.
A szertartás végeztével Farkas P. József, a Karol Woj­tyła Barátság Központ alapítója mondott köszönetet nemcsak a keresztért, hanem azért is, hogy a népkonyha immár tizenkét éve szolgálhatja a rászorulókat.
A kereszt megáldása után a szegények ebédje következett, amelyet Pintér Gábor nuncius szolgált fel. Be­la­rusz apostoli nunciusa, aki egy Kecskeméthez közeli településről, Csépáról származik, nem először járt a Karol Wojtyła-központban. 2016. december 24-én részt vett például az intézmény által ellátottak karácsonyán, ahol az ételosztásban segédkezett, előadást tartott, és elbeszélgetett a rászorulókkal. Pintér Gábor elárulta, mindig is szívügyének tekintette a rászorulókkal való foglalkozást, hiszen a szegénységnek az európai gondolkodás számára felfoghatatlan mélységeivel találkozott Haitiban, Bolíviában és a Fülöp-szigeteken teljesített diplomáciai szolgálata során.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .