Srí Lanka külügyminiszterével találkozott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke

Fotó: Merényi Zita

 

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke június 14-én Budapesten találkozott a külügyminiszterrel, aki köszönetet mondott Magyarország és a Magyar Katolikus Egyház együttérzéséért és segítségéért, amelyet a húsvétvasárnapi terrortámadást követően az áldozatok családtagjainak és a rászorulóknak nyújtott. Az ázsiai ország nagyra értékeli az erkölcsi és anyagi támogatást.
Az április 21-én, húsvétvasárnap reggel, Srí Lankán elkövetett merénylet kifejezetten keresztények ellen irányult. Az ország lakosságának körülbelül 7 százaléka keresztény, legnagyobb részük katolikus vallású.
Magyarország kormánya 20 millió forint értékű humanitárius gyorssegélyt ajánlott fel Srí Lanka számára, ebből a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkársága felajánlása 9 millió forintot tesz ki. Ezt egészíti ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter döntése értelmében további 11 millió forint gyorssegély, amely a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia segítségével kerül majd Srí Lankára.
Az MKPK az adományt saját gyűjtésével együtt küldi el a rászorulóknak.

Budapest, 2019. június 14.
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa június 9-ig, pünkösdvasárnapig bezárólag gyűjtést hirdetett Srí Lanka-i testvéreink megsegítésére és a károsodást szenvedett templomok helyreállításának támogatására az alábbi bankszámlaszámon keresztül:
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, 11100104–18181490–14000003
Külföldről az alábbi IBAN-számra lehet utalni: HU 70 1110 0104 1818 1490 1400 0003 (SWIFT-kód: CIBHHUHB) (CIB Bank Zrt. 1027 Budapest, Medve utca 4–14.)
Bár a gyűjtés lezárult, a folyószámla még él, tehát aki most döntene úgy, hogy ilyen módon segítené a rászorulókat, az megteheti – mondta el szerkesztőségünknek Tóth Tamás, az MKPK titkára.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .