Rómára figyel az egész világ

A bejelentést hallgató újságírók egyike tudott latinul. Hírügynöksége pillanatok alatt megjelentette a hírt, mások átvették, így szinte azonnal a világ tudomására jutott a nem várt esemény: a pápa lemondott. Komoly televíziócsatornák adásukat megszakítva jelentették be: több évszázad után ismét van egy pápa, aki megválik a péteri széktől. A téren fotózó turisták, a bazilikába igyekvő zarándokok, a munkában lévők és a politikusok rövid idő alatt értesültek a bejelentésről. Sokan a műszaki cikkeket árusító üzletekbe siettek, ahol a bekapcsolt televíziókészülékek éppen a lemondás pillanatait mutatták, vagy a szakértők elemzéseit közvetítették. 2013. február 11-én, tizenegy órától a nap hátralevő része már egyáltalán nem úgy telt, mint egy átlagos hétköznap.


A legrövidebb időn belül megszólaltatták Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnököt, aki megdöbbenésének adott hangot, és egyúttal bátor lépésnek nevezte a pápa döntését. Mario Monti még hivatalában lévő ügyvezető miniszterelnök később megrázó hírnek nevezte XVI. Benedek lemondását. Mindenki erről beszélt. Álltak az emberek a metrómegállókban a kivetítők előtt, és figyelték a híradásokat. Olaszok lévén, gyorsan meg is vitatták egymással a történteket. „Eddig a legkonzervatívabb pápának gondoltam, de ez az elhatározása a történelem legmodernebb tettei közé tartozik” — mondta egyikük. Olyanok is akadtak, akik úgy értékelték a döntést, hogy a nagy felelősségbe belefáradt pápa a továbbiakban minden bizonnyal a tudománynak szeretne élni.

Rómában mindig sok a turista. A helyiek ezt kedves beletörődéssel viselik. Egyikük csak ennyit mondott: „Mi évezredek óta itt élünk. A turisták meg jönnek-mennek. Hadd lássák csodálatos városunkat! Nézzék meg a Vatikánt, legyenek csak együtt a pápával! Ám ő elsősorban a miénk, hiszen a többiek pár nap után úgyis hazamennek…”

Róma, az Örök Város e hétfői napon egészen megváltozott. Az újságírók felkeresték a boltosokat, akikhez Joseph Ratzinger egykor vásárolni járt, és arról kérdezték őket, vajon ismét benéz-e majd hozzájuk a pápa, miután távozik hivatalából. A kegytárgyakat, ajándéktárgyakat árusító üzletek már nem adnak le újabb megrendeléseket a szentatyát ábrázoló naptárakra, könyvekre, albumokra. Meglévő készleteiket árusítják, amelyek iránt most érthető módon megnövekedett a kereslet. A Pantheon közelében lévő Gammarelli egyházi szabóság kirakatához is egyre többen látogatnak el. Itt készül ugyanis – több méretben is – az ornátus, amelyben az új pápa a Szent Péter-bazilika erkélyére lép majd.

Róma város vezetése sem tétlenkedik. Gianni Alemanno főpolgármester bejelentette, azonnal megkezdik az előkészületeket a zarándokok fogadására, és felkészülnek a XVI. Benedek pápától elbúcsúzni kívánó állam- és kormányfők, illetve az új pápa beiktatására érkezők fogadására.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .