Roger testvérről halálának évfordulóján

Fotó: News.va

 

„Úgy találtam meg valódi keresztény identitásomat, hogy kiengeszteltem magamban eredeti hitemet a katolikus hit misztériumával, anélkül hogy megtörtem volna a szeretetközösséget bármelyikkel is.” Ezek Roger testvér szavai, amelyek összegzik örökségét. Életét a keresztények, a protestánsok és a katolikusok közötti kiengesztelődésnek szentelte. 1940-ben alapította meg ökumenikus monasztikus közösségét, amely nemcsak az imára, hanem elsősorban a befogadásra hív. Amikor megkezdődött a II. világháború, úgy érezte, arra kapott meghívást, hogy segítse a konfliktustól sújtott embereket. Ezt pedig éppen egy kis faluban, Taizében tette, ahol mély hatással volt rá egy idős helyi asszony könyörgése, hogy maradjon ott a közeli dombon.
Taizében vette kezdetét az a spirituális út, melyen ma is halad a közösség, amely közel száz, különböző keresztény felekezetekből és harminc országból származó tagot számlál. Taizé rengeteg fiatalt vonz magához. Roger testvér nagyon szeretett találkozni velük és meghallgatni őket – mondta Charles-Eugène testvér.
„Úgy gondolom, számára a legfontosabb szavak a kiengesztelődés, a béke és a szeretetközösség voltak. Alapvető üzenete a következő: ha Isten szeretet, a keresztényeknek tanúságot kellene és kell tenniük a szeretetközösségről, a kiengesztelődésről – nem pedig a megosztottságról. Roger testvér folyamatosan arra hívott, hogy éljük meg a kiengesztelődést, és tegyünk tanúságot róla a mai világ sokszor nagyon nehéz körülményei között.”
Augusztus 16-án Roger testvérre emlékeztek Taizében.
A közösség alapítójának „meggyőződése volt, hogy alapvetően fontos meghallgatni a fiatalokat, és elősegíteni, hogy hangjukat meghallja az Egyház és a társadalom is” – emelte ki.
Az ökumenikus közösségben „ma is nagyon fontos Roger testvérnek az a gondolata, hogy ne váljunk olyan spirituális mesterekké, akik azt mondják a fiataloknak, hogy így, és csakis így kell cselekedned. Elsősorban a meghallgatás embereivé kell válnunk.”

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .