Rendkívüli szinódus: középpontban a család

Lorenzo Baldisseri bíboros, a rendkívüli szinódus főtitkára szerint a tanácskozáson a püspököknek szabadon, világosan és bátran kell képviselniük álláspontjukat. A bíboros utalt arra is, hogy a nyolcvanoldalas munkadokumentumban csupán másfél oldal foglalkozik az elvált újraházasodottak problémájával. Lehetséges, hogy átgondolják az egyházi erkölcstan néhány pontját. Létezik teológiai fejlődés. A keresztény vallás történelem, és nem ideológia – fogalmazott a tanácskozás főtitkára.

Ferenc pápa a szinódust megnyitó szentmise beszédében óvta a résztvevőket attól, hogy hiábavaló vitába keveredjenek, „szép és eredeti ötletekről vitatkozzanak, vagy azt nézzék, ki az intelligensebb”. A családdal kell foglalkozni és együttműködni Isten népével kapcsolatos szeretettervével.

A család kezdettől fogva Isten szeretettervének lényeges része. Nem szabad, hogy az egyedüli kritérium az érvényes egyházi tanítás legyen. A Lélek olyan bölcsességgel ajándékozza meg az embert, „mely meghaladja a tanítást, hogy nagylelkűen, igazi szabadságban és alázatos kreativitásban dolgozzunk” – fogalmazott a szentatya.

A pápa Jézus beszédére hivatkozva bírálta a „rossz pásztorokat”, akik hatalom- és pénzsóvárságból „elviselhetetlen terheket” helyeznek másokra, de maguk egy ujjukat sem mozdítják. Isten azt a feladatot bízta a püspökökre, hogy szőlőjét „szabadságban, kreatívan és szorgalmasan mű­veljék”. A főpásztorok meghiúsítják Isten tervét, ha nem engedik, hogy a Szentlélek vezesse őket.

Az október 5-i úrangyala imádság alkalmából tizenötezer olasz nyelvű Bibliát osztottak ki a Szent Péter téren. Ferenc pápa arról szólt az egybegyűltekhez, hogy minden családban legyen Biblia, és ne a szekrényben tartsák.

Fotó: thedialog.com

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .