Regel-bromélia

A levelek csatorna alakúak, így a fatörzsön lefolyó esőt szépen begyűjtik és tartalékolják. Száraz évszakban viszont egy aszkéta életmódját folytatja: a leveleken lévő pikkelyszőrök segítségével veszi fel a levegőben lévő párát. Ennek az előrelátásnak köszönhető, hogy még száraz szavannákon, félsivatagi körülmények között is képes átvészelni a vízszegény hónapokat.

 

Meghalt, mert virágzott
A belső szívlevelek szép látványt nyújtanak, amikor pirosra színeződnek. A virágzat a levéltölcsérből hajt ki, és a sárgás virágokat liláspiros pikkelylevelek övezik. Szomorú tény, hogy a broméliafélék levélrózsája virágzás és termésérés után elpusztul, ám bőségesen nevelt sarjait le lehet választani, és ha külön cserépbe ültetjük őket, a következő évben ismét lesz virágzó broméliánk.

Hálás szobanövény

A legtöbb bromélia sikerrel nevelhető száraz levegőjű lakásban is, ha egyenletes, húsz fok körüli hőmérsékleten, világos helyen tartják. Ilyen körülmények között is igényli a párát. Ezt úgy teremthetjük meg, hogy a levéltölcsérekbe öntjük a vizet, amelyet a növény igényei szerint használ fel. Az öntözővíz legyen szobahőmérsékletű, és arra is ügyelni kell, hogy ha a hőmérséklet tizennyolc fok alá süllyed, a tölcsérekből öntsük ki a vizet! Elősegíti a növény fejlődését, ha naponta – különösen a fűtési idényben – vízzel permetezzük a leveleket. Nyári időszakban kitehetjük az esőre, ettől a növény újjászületik. A cserép tálkájában azonban soha nem állhat víz, mert a gyökerek annak hatására rothadásnak indulnak.

Nevelés
Átültetéshez készítsünk laza földkeveréket, amely savas kémhatású. Ehhez keverjünk össze rostos tőzeget, lombföldet és apróra darabolt fenyőfakérget. Kevés durva szemcséjű, mosott homok is kerülhet bele. A földkeverék nyirkos legyen, de ne vizes! A földbe nem szükséges trágyát tenni, de a leveleit enyhe (egyezrelékes tápoldattal) permetezzük a növekedési időszakban. Szaporítása a sarjak leválasztásával történik. Általában a bimbóhozatallal egy időben fejlődnek ki a sarjak is, amelyeket óvatosan le kell választani. Ezután tűzzük homokkal kevert nyirkos tőzegbe, és a gyökeresedés ideje alatt tartsuk őket egyenletes hőmérsékleten. A begyökeresedett sarjakat ültessük a fent ismertetett földkeverékbe. A bromélia tőrózsában álló levelei fajtól függően apró töviseket is viselhetnek, ezért átültetéskor, a sarjak leválasztásakor használjunk kesztyűt! A nemzetségbe sok más, lakásban jól nevelhető faj tartozik, mint a Vriesia, az Aechmea, a Guzmania vagy a Billbergia. Mohával bevont növényesfára ültetve trópusi hangulatot varázsolhatunk velük a lakás egyik világos sarkában.

Fotó: Lovas Katalin

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .