Öt kiállítás a jubileumok jegyében

Az intézmény az idén kitágítva a várbéli épület mára már szűkösnek tetsző kereteit, a szomszédos piarista (Szent Imre-) templomban is megrendezett két kiállítást.
A főépületben a Szent Pál-évhez kapcsolódva látható a Szent Pál, a népek apostola című kamara-kiállítás, amely többek között nyomon követi az apostol missziós útját, annak egyes állomásait, valamint azt az életutat is bemutatja, amelyen Pál keresztényüldözőből Krisztus követője, majd leghatékonyabb apostola lett. A tárlaton a Szent Pál-levelekből és az Apostolok cselekedeteiből vett részletek, idézetek, mottók vezetik a látogatót Pál és kora jobb megismerésében, számos egyházmegyei képzőművészeti alkotás (szobor, festmény) felmutatásával.

A múzeum másik termében Gutheil Jenő (1887-1963) veszprémi kanonok, teológiai tanár, káptalani levéltáros, Veszprém múltjának egykori kiváló ismerője tiszteletére rendeztek kiállítást, aki számos emlékezetes helytörténészi publikációjában (Az Árpád-kori Veszprém, Veszprém, Szent Imre városa, A veszprém-völgyi görög monostor) is foglalkozott a város kora középkori történelmével, egyháztörténetével. Az enteriőr jellegű tárlaton látható a kanonok dolgozószobája, kedves bútoraival, tárgyaival, eredeti kézirataival, megjelent könyveivel és archív fotóanyagokkal.
Boldog Gizella halálának 950 éves jubileumához kötődve a magyar szentekről és boldogokról is nyíltak meg tárlatok, kamara-kiállítások a múzeum rendezésében. A főépületben látható többek között az az érsekség tulajdonában álló kisebb ereklyetartó, amelyben Gizella-csontereklyéket őriznek, valamint az a selyemkendő, amelyben Mária Terézia annak idején elhozatta Raguzából Szent István kézereklyéjét, a Szent Jobbot. Metszetek sora tanúskodik itt első királyunk országfelajánlásáról, valamint templomi zászlók, melyek a szentek tiszteletének adóznak. A terem közepén helyezték el a székesfehérvári múzeumtól kölcsönkapott becses ezüst ereklyetartót, melyben egykor Szent István király fejereklyéjét tartották. A magyar szentek témaköréhez a piarista templomban is csatlakozik két kiállítás, Perlaki József üvegfestőművész Anno Domini és Somogyi Győző festőművész Az Árpád-ház szentjei című legendás tárlata.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .