Összefogás a szabad vasárnapért

Az MKPK bizottsága II. János Pál pápa Dies Domini kezdetű apostoli levele megjelenésének tizedik évfordulójára nyilatkozatot adott ki a szabad vasárnap védelmében. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a konferencián ismertette a kereszténydemokratáknak a szabad vasárnap törvényi szintű elfogadtatásáért tett erőfeszítéseit. Az egy évvel ezelőtt megkezdett „Szabad Vasárnap” kampány részeként számos szakszervezet – köztük a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) – írta alá a vasárnap kötelező pihenőnappá nyilvánításáról szóló chartát. Az ügyben az Alkotmánybíróság döntését várva öt párti egyeztetést is kezdeményezett a KDNP, valamint javaslatot nyújtott be a Munka Törvénykönyve és a Kereskedelmi Törvény módosítására. Semjén Zsolt szerint az indítványt előreláthatólag ősszel tárgyalja majd a parlament.

„A természetjog alapján az embernek nemcsak a munkavégzéshez, hanem a pihenőnaphoz is joga van” – fejtette ki a KDNP elnöke, és Aquinói Szent Tamásra hivatkozva leszögezte: az ember nem tárgya, hanem alanya a munkának. Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy a szabad vasárnap értékelése nyilvánvalóan vallási gyökerekből ered, de a KDNP most azt szeretné elérni, hogy a magyar társadalom egésze számára legyen biztosítva a pihenés, a megújulás lehetősége, és ehhez politikai, szakszervezeti, vallási, tudományos összefogást sürget. A családok életében is fontos ez a kérdés – mondta a kereszténydemokrata vezető, hiszen belátható, hogy egy család fennmaradása szempontjából nélkülözhetetlen az együttlét, amire a lehetőséget meg kell adni. Emellett megfontolandó az is, hogy a szabad vasárnap biztosítása összefügg a vallásgyakorlat jogával is, tágabb értelemben az ember transzcendencia iránti nyitottságával, amelynek megélésére időt kell biztosítani.

A szabad vasárnap gyakorlati megvalósulása természetesen a kivételekkel – például az alapvető közszolgáltatások megtartásával – együtt értendő. Tehát a KDNP törekvése arra irányul, hogy a vasárnapi munkavégzést a feltétlenül szükséges szintre szorítsa vissza – tette hozzá Semjén Zsolt. Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének vezetője is egyetértett a szabályozás szükségességével, amit alátámasztott az általa vezetett országos reprezentatív kutatás legfrissebb eredményeivel, melyek szerint a 45-65 év közötti magyar férfiak szív- és érrendszeri betegségben történő elhalálozásának háttere több mint tíz százalékban a hétvégén is megszakítatlan munkavégzés volt. Ugyanakkor kiderült az is, hogy a vizsgált korosztálynál komoly védettséget jelent a gyermekekkel való jó kapcsolat, ami nyilvánvalóan egyenes arányban áll az együtt eltöltött szabadidővel.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.