Női cselgáncsozók

Az elmúlt évek eredményei alapján hárman kimondottan éremesélyesek. Csernoviczki Éva nyújtotta ebben az olimpiai ciklusban a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt. Neki nem számított, hogy világ- vagy Európa-bajnokságon, esetleg „csak” egy világkupán vesz részt, mindenhonnan éremmel tért haza.



Mészáros Anett lenne talán a legnagyobb esélyesünk, de vb-ezüstérmét követően ősz óta sérüléssel bajlódik, emiatt az Eb-t is ki kellett hagynia. Elmondása szerint már rendbe jött a rakoncátlankodó láb, de jobbnak látta még pihentetni.



Az olimpiáig viszont már csak felvezető versenyeken vesz részt, ami, reméljük, elegendő a világversenyen való szerepléshez. Amennyiben egészséges lesz, nem kell aggódnunk. Harmadik esélyesünk az áprilisban 2010 után ismét Európa-bajnok Joó Abigél, aki
Mészárossal versenyzett egy súlycsoportban. Annak érdekében, hogy ne kelljen két tehetségnek egymással rivalizálnia egy kvótáért, a 78 kg-osok között próbálkozott – sikerrel. Karakas Hedvig, negyedik versenyzőnk szintén nyert már érmet Eb-n és vb-n is.



Reméljük, a sportolónők szép sikereket érnek majd el a brit fővárosban.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .