Négy lelkipásztor szentelte meg a négy szobrot Tolnán

Az újjávarázsolt négy szobrot négy lelkipásztor áldotta meg: Rostás Jenő faddi apátplébános, Erb József bonyhádi plébános, Ravasz Csaba tolnai plébános és Fitt Szabolcs dunakömlődi plébániaigazgató. Ez volt a Nagyboldogasszon-napi búcsú eseményeinek egyike. A kereszt, a Szent József-, a Szűz Mária- és a Szent Flórián-szobor ismét a városka díszévé vált. A Flórián-szobrot meg is koszorúzták a helyi tűzoltók képviselői: Bazsonyi József, Freund György és Majtényi Mihály.

A búcsúhoz kötődő programok sora egy kiállítással kezdődött. Stekly Zsuzsa, főként Máriát ábrázoló tűzzománcmunkáiból nyílt tárlat a helyi könyvtár galériájában. Az azt megnyitó tanár, Kubanek Miklós felolvasta az alkotó imáját is, mely így végződik: „Remélem, mindvégig megadatik nekem a képesség, hogy gondolataimat – a Te gondolataidat – képekké formáljam!”


A kiállításmegnyitó után zenés áhítatot tartottak a templomban Szőts Gábor közösségvezető irányításával.

Zarándokok három megye (Baranya, Bács-Kiskun, Tolna) hét településéről érkeztek, s a helyiekkel kiegészülve a búcsúmisén több mint kétszázan vettek részt. A szervezést az egyházközség aktivistái, a tolnai KÉSZ és a Katolikus Karitász tagjai végezték.

Fotó: Kiss Albert