Tikverőzés farsang farkán…

Közeledik „farsang farka”, ahogyan farsang utolsó három napját nevezi a népi emlékezet. A hamvazószerdát megelőző napokban éri el tetőpontját a húsvétot megelőző negyvennapos böjt előtti féktelen mulatozás időszaka. A gazdag néphagyományokra épülő időszakban, vízkereszttől kezdve vidámsággal, életörömmel teli szórakozással, „alakoskodó” játékokkal, felvonulásokkal ünneplik a tél temetését, a tavasz eljövetelét.

A felfedezés erejével

A. Tóth Sándor, a százöt éve Rimaszombatban született festő, grafikus, bábművész és tanár (és cserkészvezető) gazdag életműve előtt tiszteleg lényegláttató, a művészeti ágak közötti arányokra is ügyelő kiállításával a Hegyvidék Galéria (Budapest XII. Városmajor u. 16.).

Egyház és könyvkiadás

Az Alexandra Könyvesház kávézójában az Euromediterrán beszélgetések című sorozat keretében február 13-án Egyház és könyvkiadás címmel Zirkuli Péter író, újságíró vezetésével az egyházi könyvkiadásról beszélgetett Németh Pál református lelkész, a Kálvin Társaság elnöke, Papp Tamás, lapunk igazgató-főszerkesztője és Vámos György újságíró, a Makkabi Kiadó képviseletében, mivel annak vezetője, Raj Tamás, betegsége miatt nem tudott a találkozóra eljönni.

A csalán dicsérete

Megérdemli a csalán, hogy dicsérjük, hiszen általában szitok kíséri, ha gyomláláskor véletlenül hozzáérünk. Igen értékes főzelék- és gyógynövényről van szó, megérdemli a figyelmünket. Az ötvenes évek derekán voltam kisgyerek, és híján voltunk a friss zöldségféléknek – mint annyi más mindennek is.

A citromsárga szárnyú Bengei Rőtcsáp

Mindenki felfigyel a téli álomból ébredő, de még kopasz erdőben csapongó sárga lepkére. Lehet, hogy a patak mentén, árnyas helyeken hófoltok vannak. Bár az avar még lapos az elolvadt hó súlyától, és mindenütt a föld nyirkos illata terjeng, de a fűz már barkát bontott.

Mózes története – képekben

A Biblia évének jegyében jelent meg Réti Zoltán balassagyarmati festőművész akvarellalbuma Madách Imre Mózes című drámájához. Az előszót Stella Leontin kanonok, plébános írta, a képeket tanulmányok kísérik, művészet- és irodalomtörténészek reflexiói, amelyek Mózes bibliai alakját, sajátságos XX-XXI. századi üzenetét fogalmazzák meg, illetve a műveket és a nyolcvanöt éves művészt méltatják.

Gip-gip!

Egy napsugaras őszi reggelen Csillebércről indultam a hegyeken át Budaörs felé, amikor egy madár repült át felettem. Ha nem szólal meg, talán észre sem veszem, de jellegzetes „gip-gip” kiáltása elárulta, keresztcsőrű száll a fenyves felé.

A másik oldalról

A házasság világnapjára – Szinte az év minden hetére jut egy világ- vagy emléknap. E XX. században indult jelenség keretében hol modern életünk nehézségeire (AIDS, környezetvédelem, írástudatlanság), hol értékeire és előrelépéseire (építészet, zene, emberi jogok) figyelünk.