Szívre ható növények

Mezei sétáink során sokszor elmegyünk egy-egy bokor vagy virág mellett, és még csak nem is sejtjük, hogy az adott növény egészségünkön őrködik, bajainkat meggyógyítja.
Ismerkedjünk meg ezúttal olyan gyógynövényekkel, amelyek hatóanyagai a szívgyógyászatban fontos szerepet kapnak!

Az Izabella Pávaszem

Ha munkahelyemen trópusi lepkékkel kell foglalkoznom, mindig irigykedve gondolok azokra, akik közelebb élnek az Egyenlítőhöz. Az ott élő lepkék sokféleségében és formagazdagságában micsoda virágzása nyilvánul meg az életnek.

A Gerecsében

Először jártam a Tardos környéki fokozottan védett területen, és nyomban megállapítottam: valahogy így kellene kinéznie minden hazai erdőnek. A sima törzsű bükkóriások között harkályok lyuggatta, rég elszáradt törzsek álltak, földre dőlt korhadó csonkok, csengő madárdal – és mindenütt rengeteg virág.

Hűsítő lugasok

Melegszik a Föld, egyre forróbb nyarakra számíthatunk – és erre már az áprilisi hőség is figyelmeztetett. Telepítsünk kúszónövényeket, amelyek alatt nyáron hűsölhetünk. Pergolák, lugasok, rácsok gondoskodnak arról, hogy legyen mire felkapaszkodniuk a növényeknek.

Véradás a Központi Szemináriumban

Évente két alkalommal, a tavaszi és az őszi időszakban keresik fel az Országos Vérellátó Szolgálat budai munkatársai a Központi Szeminárium hallgatóit, tanárait, világi munkatársait, hogy segítségüket kérjék a vérellátás pótlásában.