Mit vár az új évtől?

 

„Akkor is, ha tapsolnak, akkor is, ha fütyülnek”
Hafenscher Károly evangélikus lelkész, ökumenikus tanácsadó

Azt kívánom, hogy életem utolsó szakaszát mások számára hasznosan tölthessem. Fontosnak tartom a nemzedékek közötti kapcsolatokat, azt, hogy beszélgessünk, szót értsünk egymással. Mára kedvelt szófordulatommá vált: Fiaim, csak kérdezzetek! Merthogy szívesen válaszolok, és azt hiszem, van mondanivalóm, ahogy általában az idősebb generáció többi tagjának is: van mit átadnunk. Ahogy a keresztény egyházaknak is, morális kérdésekben mindenképpen. Fontos ez, hiszen nem csupán bizalmi, hanem morális válságban élünk, és az ökumené terén a válságra adható, előremutató válaszokban, azt hiszem, egyetértenek a történelmi felekezetek. Kár lenne csöndben maradnunk. A mondanivalót tovább kell adnunk, akkor is ha tetszik, de akkor is, ha nem, akkor is, ha tapsolnak, de akkor is. ha éppen fütyülnek. A római katolikus egyháznak számarányát és médialehetőségét tekintve is nagy felelőssége és lehetősége van e mondanivaló kifejtésében, és itt a könyvkiadásra is gondolok. Azután tagadhatatlan az is, hogy a pápa az egész kereszténység nevében beszél, ha megnyilatkozik. Hallatlan nagy felelősség ez. Mi, protestánsok is nagyon figyelünk a szavaira.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .