Mindszenty bíboros életművéről

Kahler Frigyes a Veszprém Megyei Bíróság Büntető Kollégiumának Elnöke a Mindszenty-per tanulságait összegezte. Kitért arra, hogy milyen anyagi jogi és eljárásjogi törvénytelenségekre került sor a per során. Mindszentyt megkínozták, mesterségesen elszigetelték a külvilágtól, nem kapott valódi ügyvédi védelmet, és a bíró is úgy vezette a tárgyalást, hogy minden elhangzott ténybeli állítást úgy forgatott ki, hogy az a Mindszenty elleni vádak alátámasztására szolgáljon.

Az előadás második felében a pernek a magyar társadalomra kifejtett hatását vizsgálta. A hívek egy részében a Mindszenty ellen hozott ítéletek félelmet keltettek. Arra gondoltak, hogy ha a magyar egyház első emberét életfogytiglani börtönbüntetésre lehet ítélni, akkor velük szemben is bármikor indulhat ilyesfajta eljárás. Az egyházi vezetés elleni terror tovább fokozódott, a Mindszenty-per után majdnem minden egyházi vezetőt börtönbe zártak vagy internáltak. Voltak olyanok is, akik kompromisszumokra vagy megalkuvásra törekedtek. Szerencsére a magyar egyház egészét és a hívek többségét nem tudták megtörni.

Zinner Tibor címzetes egyetemi tanár előadásának bevezetőjében elmondta, hogy rövid időn belül meg fog jelenni egy kötet, amelyben közzéteszik a bíborosnak az amerikai nagykövetségen írt leveleit, amelyben elsősorban az amerikai elnökhöz, illetve a világ közvéleményéhez szólt.

Mindszenty József kényszerű házi őrizete során továbbra is figyelemmel kísérte a magyarországi, illetve a Kárpát-medencei magyarság sorsát, és felemelte szavát minden egyes törvénytelenséggel szemben. Tiltakozott az 1956-os forradalmat követő politikai megtorlás miatt. Külön kiemelte, hogy Mindszenty volt talán az egyetlen, aki felhívta az amerikai közvélemény figyelmét arra is, hogy az ‘56-os forradalom és szabadságharcért nemcsak az anyaországban, hanem Romániában is halálra, illetve hosszú börtönbüntetésre ítéltek embereket.

Tiltakozott a Kádár-kormány abortuszt támogató politikája ellen is.

Krajsovszky Gábor egyetemi adjunktus Mindszenty József kiszabadulása utáni apostoli körútjait mutatta be. Hosszan idézett azokból a beszédekből és levelekből, amelyeket a bíboros ekkor intézett a világon szétszóródott magyar hívekhez.

A konferencia befejezése után a rákosszentmihályi plébániatemplomban került sor Rákosszentmihály címerének és zászlajának felszentelésére és himnuszának ősbemutatójára.

A megható ünnepség Regőczy István atya és Jelenits István piarista szerzetes kitüntetésével folytatódott, majd a rendező egyesületek megkoszorúzták a rákosszentmihályi plébániatemplom előtt lévő, éppen egy évvel ezelőtt Erdő Péter bíboros, prímás érsek által felszentelt egész alakos, Mindszenty Józsefet ábrázoló bronzszobrot.

Október 31-én Mindszenty-emléknapot tartottak Felsőpetényben és Rétságon a hercegprímás kiszabadulásának 54. évfordulója alkalmából. Az ünnepen a felsőpetényi Munkás Szent József-templomban Beer Miklós mutatott be szentmisét.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .