Minden Arany, ami fénylik
Fotó: Mészáros Ákos

 

Hűvös, szeles, borongós volt az idő január 31-én reggel, amikor több tucat magammal az Arany-szoborcsoport érkezését vártuk a Nemzeti Múzeum kertjében. Jöttek sokan: filmesek, újságírók, a szobrok restaurátorai, a múzeum munkatársai. Jó háromnegyed órás várakozás után végre befordult a tréler a Múzeumkertbe a restaurált, ragyogóvá varázsolt Arany Jánossal, Toldi Miklóssal és Rozgonyi Piroskával.
1890 végére készült el az Arany-emlékmű főalakjának agyag­mintája, amelyet a szoborbizottság nagy elismerések közepette átvett. A mellékalakok közül Piroska alakjában – mivel Strobl a legeredetibb magyar szépségnek tartotta – gróf Széchenyi István unokáját, Alice grófkisasszonyt mintázta meg. Éppen ebben az időben készített ugyanis a grófkisasszonyról és édesapjáról, Széchenyi Béláról portrészobrokat. Sokan tévesen gróf Hugonnai Vilmát, az első magyar orvosnőt tartják az emlékmű Piroska-modelljének. A mintázás idején a doktornő már negyvennégy éves asszony volt, megfordult ugyan apám műtermében, de nem ő volt a mellékalak modellje.
Sok tévhit kering Toldi Miklós modelljét illetően is. Először apám a hatalmas termetű Pekár Gyulát kérte meg modellülésre. Pekár azonban önelégülten, izmait megfeszítve olyan pózokba helyezkedett, hogy Strobl Alajos, aki hiába kérte a természetes, általa diktált pozitúra felvételére, végül is elunta a dolgot, és a második ülés után megköszönte Pekár fáradozásait. Új modell után nézett, ami nem kis fáradságába került. Barátja, Justh Zsigmond volt segítségére, aki a magyar jövőt a parasztság felemelkedésében látta. Szentetornyai birtokán, a Justh-kúriánál színházat építtetett, és paraszt színészekkel színdarabokat adatott elő. Meghívta Stroblt Szentetornyára, és ott egy remek, ősmagyar típusú, Toldinak való modellt találtak. Édesapám mindjárt a színházban egész alakos kisvázlatot, a modell fejéről pedig portrészobrot készített. Az arcot e portré alapján mintázta, míg a Toldi alakjához Porteleky László vívóbajnok és számos más atléta ült modellt a Magyar Atlétikai Clubból. Strobl későbbi emlékműveinél is gyakran előfordult, hogy a modellek egymást váltották aszerint, hogy apám mennyire tartotta őket megfelelőnek. Arany János modellje az iskolában modellként alkalmazott idősebb férfi volt, korabeli ruhában, kezében a kapcsos könyv apám Bibliája volt. Az arc természetesen fényképek és az Izsó Miklós-féle Arany-portré alapján készült – olvashatjuk a szoborcsoport készítésének körülményeiről Stróbl Mihály A gránitoroszlán – Strobl Alajos című 2003-ban megjelent könyvében.
Amikor az autó platójáról leemelték a Toldi-szobrot, Varga Benedek, a Nemzeti Múzeum főigazgatója elhelyezte benne a jövő nemzedékek számára összeállított időkapszulát. A rozsdamentes acélhengerbe kerültek a restaurálás dokumentumai, Arany János születésének kétszázadik évfordulójára készített emlékérmek, újságcikkek és egy puzzle, amelyből a Toldi Miklós-szoboralak rakható ki. Ezután Toldi egy kis időre még visszakerült a platóra.
A szoboralakok elhelyezése során Arany János volt az első: leszedték róla a szállítóhevedereket, és rátették a teleszkópos emelőszerkezet tartóköteleit. A nagy magyar költő a magasba emelkedett, majd szép lassan a Parnasszusra, a szakemberek precíz munkájával szintén megtisztított mészkő posztamensre helyezték, amelyet Schickedanz Albert tervezett. Érdekes módon különösebb rögzítésre nem volt szükség, úgy látszik, a szobor önsúlya elegendő ahhoz, hogy biztonságosan a helyén maradjon.
Ezután a szépséges Rozgonyi Piroska bronzba öntött másának elhelyezése következett. Ritka pillanatoknak lehettünk tanúi, amikor ezek a mázsás szobrok a levegőben lógva keresték régi helyüket a fehér mészkőből faragott talapzaton. Egyhamar biztosan nem veszik le onnan újra őket. Ezt megelőzően százhuszonöt éven át zavartalanul pihentek a Nemzeti Múzeum előtti téren.
Miközben Piroska szobrát a helyére tették, érdekes volt megfigyelni, hogy a bal kezénél lévő koszorút, amelyet a szobrász a kőhöz igazítva mintázott meg annak idején, milyen finoman helyezték vissza a munkások a posztamens bal oldalára.
Majd Toldi Miklós következett. Az irgalmatlan hidegben a jelenlévők majd megfagytak, ám a bronzból öntött vitéz aligha érzett valamit a zord időből. A hevederekkel átkötött Toldi, akárcsak a többiek, a levegőbe emelkedett, és hamarosan megtalálta régi helyét a kőtalapzat másik oldalán.
Utoljára a turulmadár kapott szárnyra – ennyi év után végre hasznát vehette szépen mintázott tollainak. Koszorús költőnk alatt, középen feszít a magyarság e szimbolikus madara, amelyet – a többiekkel ellentétben – a biztonság kedvéért odacsavaroztak és hozzáhegesztettek a posztamenshez. Ráadásként azután a helyükre kerültek Toldi fegyverei, kardja, sisakja és pajzsa is.
A restaurátorok láthatóan remek munkát végeztek, a szennyeződéseket eltávolították, és megtartották a szoborcsoport szép, patinás zöld színét. Nem barnították vagy aranyozták a bronz alakokat, ahogyan az manapság divat.
A Múzeumkert mindig is népszerű találkahely volt. Majd kétszáz éves múltra tekint vissza ez a terület, ahol a kezdetektől fogva szívesen tartózkodtak az emberek. Régi fotók, visszaemlékezések, korhadt fák odvában megtalált öreg labdák tanúsítják, hogy a gyerekek is előszeretettel látogatták a Múzeumkertet. Mindannyiunk legnagyobb örömére most megújítják a kerítéssel körbezárt, matuzsálemi korú fákkal övezett történelmi parkot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..