Megváltásunk kulcsa a kereszt

Mint Paskai László szentbeszédében elmondta, Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona a hagyomány szerint 320. szeptember 14-én találta meg a szent keresztet Jeruzsálemben. A jobb és a bal lator keresztjét is megtalálták, állítja a legenda. Mivel nem tudták, melyik volt Krisztusé, a Golgota hegyén talált maradványokat egy beteghez érintették. Amikor a Megváltó keresztjének darabja érintette, meggyógyult. A császár a megtalálás helyén templomot építtetett, melyet 335-ben ugyancsak szeptember 14-én szenteltek fel. Ekkor a keresztet a magasba emelve felmutatták – innen az ünnep neve. Utóbb az ereklyét a perzsák elrabolták, de Herakleiosz császár 628-ban visszaszerezte, és mezítláb, szegényes ruhában, a vállán vitte őrzési helyére. Krisztus a keresztjét, a megalázó, szégyenteljes kereszthalált hitünk, vallásunk, életünk kulcsává, megváltásunk eszközévé tette. A keresztben van üdvösségünk, az élet és a föltámadás: Isten végtelen szeretetét hirdeti.

A megjelentek a szentmise után a templom mögötti kertben beszélgettek az elmúlt másfél évtized emlékezetes pillanatairól, fejlődéséről, közösségi programjairól.

 

Fotó: Bókay