Megújult a Magyar Kurír honlapja

Régi hiányosságot pótolunk azzal az újítással, hogy a Hazai menüponton belül elindítjuk a Megszentelt élet rovatot.

 

A Sajtószemle olvasói ismerős rovatukat ezentúl a Nézőpont főmenüban találhatják meg, az Egyházmegye rovatot pedig a Hazai főmenüben. A Kultúra főmenü két új rovata: a Szentek és boldogok, valamint a Könyvajánló. A Vatikán főmenüben pedig egy-egy külön rovatot kap a négy egyházfő: Ferenc pápa, XVI. Benedek, II. János Pál és XXIII. János.


Ezentúl nagyobb fényképek illusztrálják majd cikkeinket, a vezető híreink pedig több képpel, gyakran képgalériával egészülnek ki. Újdonság a gördülő fényképsorok megjelenése is. Honlapunk legfőbb újdonsága a Kattéka című önálló videoportál, amely egy kattintással elérhető. Itt a legjelentősebb hazai, vatikáni, külhoni és világegyházi beszámolók kapnak helyet mozgóképes formában.

 

A portál eddigi Google-alapú keresőjét a saját honlapunkon belüli kulcsszavas kereső váltja fel.

 

A honlap dizájnját az Ester Communications tervezte, a portálrendszer programozását a Florka Kft. végezte.

 

Megújult honlapunkkal továbbra is Krisztus örömhírét igyekszünk hirdetni. Reméljük, hogy a változások elnyerik az olvasók tetszését is.

 

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is! ww. facebook.com/magyarkurir

 

© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.