Megszűnt a nyugati magyar Pax Romana mozgalom

A KMÉM annak a Katolikus Diákszövetségnek (KDSZ) jogutódja, amely röviden Pax Romana néven (teljes nevén: Mouvement International des Intellectuels Catholiques-MIIC) 1921 óta világszerte működő nemzetközi mozgalomnak a magyar tagszervezete volt. 1947-ben a kommunista önkény a KDSZ-t Magyarországon betiltotta, de ugyanabban az évben Münchenben megalakult a Külföldi Katolikus Magyar Diákszövetség (KKMDSZ), amely később KMÉM néven a nyugati államokban élő emigráns magyarság egyik legismertebb értelmiségi tömörülése lett. Fő célja a magyar és keresztény kultúra ápolása mellett az ökumenizmus és a II. vatikáni zsinat szellemének terjesztése volt. A KMÉM alapszabályának értelmében mindenekelőtt helyi csoportjaiban élt. Egykor húsznál is több ilyen működött Európában és Amerikában, tagjaik száma az ezerhatszázat is meghaladta. Ezek számos helyi és regionális találkozót, valamint egyetemi napokat, lelkigyakorlatokat rendeztek, a központ pedig negyvennégy – köztük öt ökumenikus – nemzetközi magyar kongresszust szervezett, a résztvevők száma többnyire százhúsz és ötszáz fő között volt.

A mozgalom saját életéről a Pax Romana, illetve a Hírek című időszakos kiadvánnyal tájékoztatott, bekapcsolódott a Katolikus Szemle szerkesztésébe, terjesztésébe, és kiadta a kongresszusok nevesebb előadásait. Létrehozta a Mérleg című, negyedévenként megjelenő folyóiratot. A Keresztény Magyar Értelmiségi Mozgalom 1991 után a kisebbségi területeken (Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, Délvidéken) kezdeményezte a ma is működő Pax Romana közösségek megalakulását. A mozgalom és tagjai számos karitatív akció kezdeményezői és támogatói voltak, nemzetközi fórumokon törekedtek az elnyomott magyar nép és egyházak szószólói lenni. A KMÉM szervezeti feloszlásának oka, hogy 1991-ben, Győrben tartott kongresszussal a KMÉM (önállóságát megtartva) mint mozgalom hazatért. Most már a Magyar Pax Romana folytatja hazai körülményeknek megfelelő munkásságát. Amíg lesz rá igény, addig a helyi csoportok (Bécs, Eindhoven, Innsbruck, München és Toronto) folytatják közösségi életüket a Pax Romana szellemében.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .