„Megnyitotta számomra az eget”

A kezdeményezés célja, hogy a hívek naponta imával kísérjék lelkipásztoraikat és a szerzeteseket hivatásuk megélésében, választ keresve arra, hogy a felgyorsult, globalizált világban mi módon állhatnak a hívek még inkább lelkipásztoraik mellett, hogyan erősödhet közöttük a szeretetkapcsolat. Végső soron pedig hogyan valósulhat meg, hogy mindannyian – hívek és papok – egymás kezét fogva járjunk utunkon, egymást segítve folytassuk küldetésünket. A kezdeményezésben benne rejlik a PMM szellemiségére jellemző kettős missziós szemlélet: segíteni – imával és tettel. A papság évében számos visszajelzés, tanúságtétel érkezett a PMM hazai igazgatóságához telefonon, levélben és e-mailen egyaránt, amely jelzi, az imamozgalom jó fogadtatásra talált. A hívek nagy szeretettel írtak papjaikról és nagylelkű felajánlásaikról, javaslataikról, melyekből megvalósulni látjuk Pál apostol szavait: „Kérlek tehát titeket testvérek, a mi Urunk, Jézus Krisztusra és a Szentlélek szeretetére, segítsetek engem imádságaitokban” (Róm 15,30). A PMM hazai igazgatósága tovább folytatja ezt a kezdeményezést, és kérjük a kedves Olvasót, ossza meg velünk ezzel kapcsolatos saját tapasztalatait. Elérhetőségeink: telefonszám: 226-4610; e-mail: pmmmisszio @gmail.com. Ne felejtsük Vianney Szent János gondolatát: „Amikor papot láttok, ezt kellene mondani magatokban: itt van, aki engem Isten gyermekévé tett, aki a keresztség által megnyitotta számomra az eget, aki vétkeimtől megtisztított, aki lelkemnek megadja a táplálékot.”

a szerző  a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .