Meggyilkoltak két jezsuitát Moszkvában

A német származású Messmer negyvenhét, az ecuadori Betancourt negyvenkét éves volt.  Az oroszországi katolikus egyházat hatalmas veszteség érte a két kiváló lelkipásztor halálával, akiket a hívek szeretettel vettek körül. Az egyház imádkozik az elhunytak lelkiüdvéért és azokért is, akik ezt a szörnyű bűncselekményt elkövették, hogy az Úr adja meg nekik a bűnbánat kegyelmét. Az egyház reméli, hogy az orosz igazságszolgáltatási szervek felkutatják a tetteseket, valamint hogy a bíróság és a társadalom jogi és erkölcsi ítéletet hoz tettükről. Október 29-én Paolo Pezzi moszkvai érsek engesztelő szentmisét mutatott be a meggyilkolt jezsuiták lelkiüdvéért a Szeplőtelen Fogantatás-székesegyházban. Isten adjon nekik örök nyugodalmat! – állt az oroszországi püspöki konferencia közleményében.

A szomorú hírrel kapcsolatban Federico Lombardi jezsuita, szentszéki szóvivő elmondta: a rendőrségi nyomozás még tart. P. Betancourt meggyilkolása feltehetően a múlt hét végén következett be. Vasárnap ugyanis nem jelent meg a templomban, hogy bemutassa a szokásos szentmisét, ezért betegnek hitték. P. Messmer Németországban tartózkodott ekkor, és csak hétfőn este tért vissza Moszkvába. Őt valószínűleg ekkor ölték meg. Egy másik közösségben lakó jezsuita társuk kezdett aggódni hallgatásuk miatt, ezért kedden fölkereste lakóhelyüket. Ő találta meg a holttesteket, és értesítette a rendőrséget.

P. Adolfo Nicolás, a Jézus Társasága generálisa biztosította az elhunyt papok hozzátartozóit, hogy valamennyi jezsuita lélekben mellettük áll. Köszönetet mondott a számos részvétnyilvánításért, majd arra kérte a Jézus Társaságát, hogy imádkozzék a két megölt szerzetes örök nyugalmáért és azért, hogy véget érjen minden erőszak.

Az orosz állampolgárságú Otto Messmer 1961. július 14-én született Karagandában, mélyen hívő, német eredetű családban. (A száműzött volgai németek karagandai lelkipásztora a kárpátaljai Chira Sándor /1897-1983/ titokban szentelt püspök volt, Tóth Tihamér egykori pesti tanítványa. Testvére Budapestről haláláig küldte neki az Új Embert.) 1982. szeptember 1-jén Vilniusban lépett be a Jézus Társaságába, és 1988. május 29- én szentelték pappá Rigában. 2001. október 7-én Novoszibirszkben tett örökfogadalmat. 2002. október 13-án az oroszországi jezsuita tartomány tartományfőnökévé nevezték ki. Két testvére szintén jezsuita: Nikolaus a kirgizisztáni Biskek püspöke, Hieronymus pedig a német rendtartomány tagja.

Victor Betancourt az ecuadori Guayaquilben született 1966. július 7- én. 1984. szeptember 14-én Quitóban lépett be a Jézus Társaságába, és ugyanott szentelték pappá 1997. július 31-én. Argentínában, Ecuadorban, Németországban és Olaszországban részesült jezsuita képzésben. 2004- ben Rómában védte meg teológiai doktori disszertációját. 2001-ben a jezsuita hivatásgondozás feladatát bízták rá, emellett teológiát tanított a moszkvai Szent Tamás Filozófiai, Teológiai és Történettudományi Intézetben.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.