Magyar fiatalokat szenteltek diakónussá Rómában

A négy jelölt három éven át volt a római Collegium Germanicum et Hungaricum (Német–Magyar Kollégium) lakója. Az itteni növendékek pappá és diakónussá szentelése hagyományosan az Örök Városban történik. A szertartást minden évben valamelyik szentelendő főpásztora végzi.
Október 10-én Magyarországról és Erdélyből is sokan érkeztek a német nyelven tartott ünnepi szentmisére. Az olvasmány és néhány ének magyarul hangzott el.
Homíliájában Felix Gmür bázeli püspök Jeremiás próféta meghívástörténete alapján a tiszteletről beszélt, amit a jelölteknek mindig tudatosítaniuk kell magukban szolgálatuk ideje alatt. A szentelendőknek tisztelniük kell önmagukat ahhoz, hogy jól tudják végezni a rájuk bízott feladatokat. Ehhez folyamatos önvizsgálatra, megfelelő önismeretre van szükség, hiszen ismerniük kell saját határaikat. Az új áldozópapoknak és diakónusoknak tisztelniük kell Istent is: tudniuk kell, honnan ered a hivatásuk, és ki hívja őket erre a szolgálatra – hangsúlyozta a főpásztor.
Felix Gmür az idő tiszteletére is kitért, hangsúlyozva, hogy a négy újonnan szentelt 2018-ban lett pap, illetve diakónus. Miként Jeremiás és Jézus is egy adott történelmi korban élt, nekünk is a jelen kor európai környezetében kell boldogulnunk, amely lelkileg, politikailag és gazdaságilag is igen sokszínű.
Október 11-én este magyar nyelvű hálaadó szentmisét mutatott be a Collegium Germanicum et Hungaricum templomában Varga-Csikász Bence, a keszt­helyi Magyarok Nagyasszonya-plébánia káplánja. A szertartáson Kulcsár Dávid már diakónusként szolgált. Szentbeszédet mondott Fodor János, a keszthelyi Kis Szent Teréz-bazilika plébánosa. A szertartáson a kollégiumban lakó, valamint a Rómában élő és vendégként érkezett magyar papok konce­lebráltak, az asszisztenciát és az énekes szolgálatot a kollégium növendékei látták el. A Veszprémi Főegyházmegye most felszentelt diakónusa, Kulcsár Dávid is három évig volt a római kollégium lakója, valamint a Gregoriana Pápai Egyetem hallgatója, ahol idén júniusban teológiai diplomát szerzett. Szeptember 1-jétől pappá szenteléséig a keszthelyi Szent Teréz-plébánián tölti gyakorlati idejét.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..