Madarak mindenütt

A hosszan elnyúló víz a hazai szikes tavak egyike sok-sok madárral. Hartai madarász barátaink már vártak bennünket, és egymás szavába vágva számoltak be a tapasztalataikról. Szavaik megelevenedtek körülöttünk. Bármerre fordultam, bármerre néztem, madarakat láttam-hallottam. A víz és a hullámzó fűtenger felett fattyúszerkők szálldostak, és közben jellegzetes hangjukat hallatták. Csodálatos, könnyed röptű madarak. Repülnek talán tíz méter magasan, közben maguk alá kémlelnek, és ha megpillantanak valamit, hihetetlen könnyedséggel máris a víz vagy a fű fölött vannak. Berdó Józsi az egyikük csőrében ebihalat látott, amit a madár jóízűen le is nyelt. A rejtett életű, viszonylag ritkán látható bölömbikát Laci vette észre, amint felrepült a nád közül, de csakhamar újra leereszkedett. A víz felett a dankasirálytelep lakói repültek, s hangos lármával támadták és űzték el azt a dolmányos varjút, amelyik a közelbe merészkedett. A nád sűrűjében vörösgém- és nagykócsag-telep rejtőzik. Megcsodáltam a májusra jellemző virágpompa tarka kavalkádját. Soha nem tudok betelni a pipacs egyedülálló szépségével, de nagyon szeretem az apró szulák fehér és a bogáncsok lila virágait is. Örültem, amikor láttam, hogy meghagyják azokat a teljesen kiszáradt fákat, amelyekre szívesen ülnek egyes madárfajok. Erről a legfelső, ürüléktől fehér ágak is tanúskodnak. Madarász barátaink sok fészekodút helyeztek ki, és Oroszi Zoli örömmel mesélte, hogy a madarak valamennyit el is foglalják. Seregélyek és csókák mellett kék és vörös vércsék költenek bennük, de az elmúlt évben az egyikben füles­kuvik is megtelepedett. A fészekodúk lakói kék és fahéjbarna színeikkel a trópusokat idéző szalakóták is, jó néhány pár költ a területen. A fűben már mozogtak a sáskák, egyelőre még csak lárvák, de már ezek is tudnak ugrani. Gyorsan nőnek, és a szalakóták majd velük is etetik örökké éhes fiókáikat. A vetési varjak fiókái viszont már kirepültek, de a fákon ülve még mindig eleséget koldultak szüleiktől. Elhagyott fészkeikben is költhetnek a kékvércse-párok, amelyek most kezdenek kialakulni, és a hímek időnként légi harcot vívnak egymással. Az idei tavaszon több pár bütykös ásólúd is költött. Bár vagy ötven gulipán mozgott a sekély vízben, Józsi szerint csak egyetlen pár költ. Szóltak a gólyatöcsök, és örömmel hallottam a piroslábú cankókat is. Nagyon szeretem ennek a madárnak a finom „tyü-rürüvel” visszaadható kiáltását. Énekelt egy foltos nádiposzáta, a hodály körül a gerendákra rakott sárfészkekben költő füsti fecskék repültek, sűrűn kiáltott a kakukk, és a közeli erdőben gyönyörűen fuvolázott a sárgarigó. Amikor elbúcsúztunk barátainktól, arra gondoltam, milyen jó nekik, hogy akár naponta járhatják ezt a szép és madarakban oly gazdag területet.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .