Lélekkel és tudással

Idézzük fel hosszú élete, termékeny apostoli és tudományos munkássága főbb állomásait! 1920. július 7-én született Pakson. A budapesti Manrézában végezte a jezsuita noviciátust, majd Kassán 1941–1944 között filozófiát tanult. A teológiát Szegeden kezdte, de hamarosan Rómába került, itt fejezte be teológiai tanulmányait, 1948-ban. Egy évvel korábban, 1947. július 26-án szentelték pappá. A Münsterben végzett harmadik probáció után 1949 és 1954 között pszichológiát tanult és doktorátust szerzett Leuvenben, a katolikus egyetemen. Ezt követően elöljárói Brazíliába küldték. 1957 és 1975 között Rio de Janeiróban a katolikus egyetemen filozófiát és pszichológiát tanított. Megalapította a pszichológiai tanácsadó központot. 1968-ban megszervezte, és 1972-ig vezette az egyetem teológiai szakterületét, 1972 és 1975 között pedig az egyetem akadémiai rektorhelyettese volt. 1975 és 1986 között Őry Miklóssal közösen szerkesztette Klagenfurtban a Szolgálat című folyóiratot. 1986-ban a lappal együtt Bécsbe költözött. 1989–1992 között a burgenlandi szeminárium spirituálisaként is működött. A Vatikáni Rádió magyar tagozatát 1992 és 1996 között vezette.


 

Budapestre hazatérve pszichológiát tanított a katolikus egyetemen, volt szemináriumi spirituális Pécsett, majd a budapesti Központi Szemináriumban, 2001-ben egy évre – sok más apostoli munka mellett – a novíciusmesteri megbízatást is vállalta.

 

Számos valláspszichológiai és lelkiségi műve és tanulmánya jelent meg franciául, portugálul és magyarul. Néhány magyar valláspszichológiai könyvet Szentmártoni Mihály pszichológus rendtársával közösen írtak. Benkő Antalnak köszönhettük a Rómában elindított sorozat, a Teológiai Kiskönyvtár IV/2. kötetét: Bevezetés a valláslélektanba (Róma, 1979). Egy hosszabb vallomást tettünk közzé tőle a Magyar jezsuiták vallomásai II. kötetben. Benkő Antal élete utolsó éveiben a pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthonban élt, és sokat szenvedett gerincproblémái miatt. Betegeskedését, a korral járó kisebbedést, leépülést türelemmel és néha humorral viselte. Temetése december 13-án, 18 órakor lesz a jezsuiták budapesti Jézus Szíve-templomában bemutatott szentmise keretében. R. I. P.

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .