Legyünk könyvszerető és könyvolvasó emberek!

A helybeli szervezők és az érdeklődők örömére szolgált, hogy a fővárosi Szent István Könyvhét mellett a királyok városában is rendeztek hasonló programot, amelyhez idén kilenc katolikus kiadó csatlakozott. Az előző két év sikeres volt, s most is nagy volt az érdeklődés. Erre való tekintettel a programokkal tarkított könyvárusítást idén áthelyezték a Városház térre.
Színes és gazdag programokat láthattak-hallhattak az érdeklődők. Zenés irodalmi műsorok gazdagították a rendezvényt: az első nap délelőttjén sok diák jelenlétében tartott előadást Szénási Zoltán irodalomtörténész, A XX. századi magyar katolikus irodalom címmel.

Spányi Antal püspök távolléte miatt Kiss János püspöki helynök köszöntötte a megjelenteket, majd Cserta Gábor CD-bemutatójára került sor. Ezt követően Béres József könyvét, a Szép magyar éneket mutatta be a szerző. A könyvbemutató két házigazdája Bobory Zoltán és Tolcsvay Béla volt. Noha nem katolikus kiadású a könyv, mégis ide tartozik, hiszen számos nóta és népdal mellett sok katolikus, egyházi, népi és liturgikus éneket is tartalmaz, ezekből hallhattak a jelenlévők.

Szabó Ferenc jezsuita szerzetes a Kis esti disputa elnevezésű rendezvény keretén belül a Mielőtt szürkülnek a színek, illetve a Prohászka időszerűsége című könyvét mutatta be.
A katolikus könyvnapok nem csupán nagy könyvárusítási lehetőség, hanem tanúságtétel is itt és bárhol a világban: az eszmék és gondolatok kusza kavargásában a keresztény tanítás, életfelfogás és világnézet jelenlétének felmutatása.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.