Légitámadásra emlékeztek

A városi megemlékezés a Berzsenyi téren kezdődött, majd az Assisi Szent Ferenc Kollégium falánál található emléktáblánál gyertyát gyújtottak az áldozatok emlékére. A Jáki úti temetőben új emlékművet avattak a bombatámadás 70. évfordulójára.


A székesegyházban – amely a bombatámadás során szintén találatot kapott és súlyosan megrongálódott – 17 órakor szentmise kezdődött. Veres András megyés püspök szentbeszédében hangsúlyozta: a mai kor embere nem tanul a múlt eseményeiből. Szerte a világban és hazánk szomszédságában is háborúk dúlnak. Lendvai Rezső, a székesegyházi főplébánia egyházközségének világi elnöke bemutatta a megjelenteknek a Szombathelyi székesegyház bombázása és újjáépítése című könyvet, amely több mint száz visszaemlékezést tartalmaz.

A Madonna-kápolna feletti oratóriumban kiállítás nyílt, amely felidézi a székesegyház építését, a bombázás okozta pusztítást, az újjáépítést és az 1947-es újraszentelést. A tárlaton olyan tárgyak láthatók, amelyeket annak idején a romok alól mentettek ki, de már nem helyeztek vissza a templomba. Veres András megyés püspök áldását követően Puskás Tivadar polgármester mondott köszöntőt. Beszédében többek között arról is említést tett, hogy a székesegyházat és a várost annak idején összefogással sikerült újjáépíteni. Szombathelynek kötelessége emlékezni a hetven évvel ezelőtti tragédiára – fogalmazott a polgármester.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .