Lakjék Krisztus e hajlékban!

Ezek között kiemelt szerepe volt és van a vallási műsoroknak. Többesztendős hagyomány immár, hogy vízkereszt után egy-egy főpap látogatása alkalmával – mint a családi házakat, lakásokat is szokás – megáldja a Duna Televízió központi egységeit, a nagystúdiót. Mindez Barlay Tamás, a vallási műsorokért felelős vezető javaslatára először 2005-ben történt meg. Azóta minden esztendőben szenteltvízzel meghintik az épületet, imákat, könyörgéseket mondanak, s a szokásoknak megfelelően az ajtók keresztgerendájára felírják a szentelés jelét. Tavaly, illetve az idei évben is Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg a televízió helyiségeit. A szertartás pillanatait élő adásban közvetítette a Duna Televízió, majd rövid beszélgetésre kérték a bíboros-főpásztort. Erdő Péter röviden szólt a megjelent dolgozókhoz, illetve az egyenes adás révén a világ számos országában fogható televízió nézőihez. Amikor az egyház lakásokat, házakat szentel meg, mindig azt kívánja, hogy Krisztus maga legyen, aki megáldja a hajlékot – mondta. Fel lehet tenni a kérdést, hogy a Duna Televízió épületében lakik-e Krisztus? Azért végezzük az áldást, hogy lakjon. Lakjon az igazság szabadító ereje itt, emberségben, magyarságban, szeretetben, melyre mindannyiunknak oly nagy szüksége van.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .