„Küldjön egy hírt, egy fotót!”

 

Plébánosára emlékezett Leányfalu

A száz éve, 1911. október 28-án született Katona Puszta Sándor pap költőre emlékeztek Leányfalun, ahol negyvenhat éven át szolgálta a híveket. 1934-ben szentelték pappá, 1946-tól 1983-ban bekövetkezett haláláig a falu plébánosa, mindenki szeretett „Tiszi bácsija” volt. Móricz Zsigmond korán felismerte tehetségét, költészetét olyan elődökéhez hasonlította, mint Vörösmarty és Arany.

Október 28-án délután a Szent Anna-templom elől indult a Puszta Sándorra emlékezők csoportja, hogy a leányfalui temetőben virágokkal tisztelegjenek emléke előtt. Amikor 1937-ben Leányfalura helyezték, az alapokról kellett elkezdenie az egyházközösség építését, az önálló katolikus élet megteremtését, mivel a falu lelkigondozását korábban Szigetmonostorról látták el. Az egyházközség csak 1946-ban kapott plébániai rangot.

A hitét soha meg nem tagadó, meggyőződését bátran hangoztató pap költő az 1950-es évektől évtizedekig tiltólistán volt, irodalmi alkotásai közel húsz évig nem jelenhettek meg.

Másnap a faluházban a Szent Anna-plébánia, Leányfalu önkormányzata és a Puszta Sándor Kör által szervezett versmondó verseny zajlott le.

Füleki Mária

 

Nekem szól a tanítás…

Isten megújult kaposfüredi házában

Az elmúlt esztendőkben mintegy harmincnégymillió forintot fordítottak a kaposfüredi Szent Őrangyalok-templom felújítására. Fábry Kornél plébánostól megtudtuk: a csaknem nyolcvan éve épült templom elsőként vizesblokkot kapott, majd a tetőszerkezet újult meg. Ezt követően valósulhatott meg a belső rekonstrukció.


A korszerűtlen, sok villanyt fogyasztó, balesetveszélyes padfűtés már a múlté: megújuló energiafelhasználású fűtésrendszert építettek ki. A Kaposvári egyházmegye első hőszivattyús, padlófűtéses temploma lett a kaposfüredi. Áldják is érte a hívek az ötletgazdát. Főleg most, amikor Isten kaposfüredi hajlékában elindult az egész napos szentségimádás.

Kornél atya, a templom fiatal plébánosa 2008 óta szolgál itt. Első dolga volt, hogy megépíttesse a vizesblokkot, felújíttassa a sekrestyét, és modernizáltassa a hangosítást. A meglehetősen eklektikus templombelső is megérett a felújításra, korszerűsítésre. Kling József helyi szobrászművész fehér márványoltárt és ambót álmodott a liturgikus térbe. Ma már új a járólap is, kicserélték a teljes villamoshálózatot, modernizálták a világítást, a nyílászárókat hőszigeteltekre cserélték, és a födémet is szigetelték. A régi, szúette padok is megszépültek.

Mint megtudtuk, a plébánia a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség új Széchenyiterv-pályázatának, valamint a püspökség és a hívek adományainak köszönhetően kezdhette el a munkálatokat, és Kaposvár önkormányzata is támogatta a templomrekonstrukciót. Mivel a plébánost és Fábry Sándort rokoni szálak fűzik össze, a neves showman az első hívó szóra két jótékonysági estet is tartott a kaposfüredi sportcsarnokban.

A templomot a közelmúltban áldotta meg Balás Béla kaposvári megyés püspök.

A templomfelújítást lelki megújulás is követi. Fábry atya örömmel újságolta: egy-egy vasárnap már háromszázan is részt vesznek a miséken a háromezres körből. Azt javasoltam a híveknek, hogy adjunk hálát Istennek e szép templomért. Ezt úgy tehetjük meg legteljesebben, ha valódi otthonunkká lesz ez a hajlék, és egy órát eltöltünk együtt az Oltáriszentség jelenlétében mondta a plébános, és szavára hetvenen jelentkeztek a szentségimádásra.

l-n

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .