Hittel és tettekkel a közösségért

Az egyházközség a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által kiírt pályázaton nyert vissza nem térítendő támogatást. Ennek révén újulhattak meg az odavezető utak és a templom környezete.

  A megújított környezet hívogat a templomba, s jól látható jele a keresztény emberek felelősségvállalásának mondja Farkas Ramon, az egyházközségi képviselő-testület egyik tagja, a pályázat egyik kezdeményezője. A templom mellé park is épült, amely méltó helye a nemzeti megemlékezéseknek. Ide került az 1848—49- es szabadságharc hőseinek emléket állító felújított kopjafa, megszépült a templomépítő Muslay család sírkertje, és növekedett a templomkertben a zöldfelület. A jövőben akár lelki napok, hittantáborok, szabadtéri játékok is helyet kaphatnak itt. Kapcsolódó beruházásként parkolók létesültek a templom északi oldalán.

A kivitelezést kölcsönnel segítette a váci püspökség, és az anyagi teherből jelentős részt vállalt Rád község önkormányzata is.

E fejlesztés szép példája az önzetlen összefogásnak, hiszen itt valóban hittel és egymást segítve dolgoztak az emberek és az intézmények a falu egészét szolgáló beruházáson irányítja rá a figyelmet az építkezés igazi értékére Dobó István egyházközségi testületi tag.

s-k.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .