Könyvespolcra: Képviselői arcok és gondolatok – 1842-ből

A főapát szólt a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség egykori megalapításának körülményeiről és az egyháztörténeti anyagok kiadásának fontosságáról. Szili Katalin házelnök arról beszélt, hogy advent lévén igazán szép ajándék a könyv, melynek megjelenését az országgyűlés is támogatta, s szólt arról, hogy a ma a parlamentben dolgozó képviselők számára is példaértékű lehet a könyv megismerése, ezért házelnökként mindegyiküknek adott is egyegy példányt.
Az arcképcsarnok az 1841- 43-as kolozsvári diétára összegyűlt háromszáznál is több küldött litográfiájából fennmaradt közel hetvenet közli. Szathmári Pap Károly előbb lerajzolta őket, majd kőnyomatot készített rajzaiból, ezeket sokszorosította. Murádin Jenő a könyvben ezeket adja közre, bevezetőt írt hozzá, s a küldötteknek a diétán elhangzott jellemző, fontos fölszólalásaiból vett idézetekkel tette még színesebbé a kötetet. A képeket szemlélve, a szövegeket olvasva megjelenik előttünk az erdélyi arisztokrácia, a diétai követek egyénisége. Később Szathmári Bukarestben telepedett le, megismerte az akkor újnak számító fotográfia eljárását, s később fotósként harcterek haditudósítója lett.
(Murádin Jenő: Szathmári Pap Károly Erdélyi országgyűlési arcképcsarnoka, 1842 – METEM-HEH Alapítvány, 2008)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .