Könyvespolcra: Egyházmegye-történet kicsiknek és nagyoknak

Számos programot szerveznek, hogy széles körben megismertessék mindazt a kulturális és lelki értéket, amellyel a püspökség a magyarság megmaradását, boldogulását és hitben való gyarapodását mindenkor szolgálta. Ezen ismeretterjesztés hatékony eszköze az április 2-án a pécsi Dómmúzeumban bemutatott, az egyházmegye múltját feldolgozó könyvcsalád.
A Pécsi Egyházmegye ezer éve című, 260 oldalas kötet, melyet Sümegi József szerkesztett, olvasmányos, jól tagolt, képekkel és térképekkel bőségesen illusztrált, közérthető munka. E könyv dolgozatainak és illusztrációinak felhasználásával két tankönyv, illetve munkafüzet is született, az egyik kisiskolásoknak, a másik középiskolásoknak, hogy a katolikus iskolák diákjai, de más érdeklődő fiatalok is tudásuk gyarapításával büszkén bekapcsolódhassanak a 2009. augusztus 23-i nagy jubileumi ünnepségekbe.
Közismert, hogy Pécs Európa kulturális fővárosa lesz 2010-ben. Sokak számára úgy tűnhet, mintha a nemzetközi eseménynek kicsit az árnyékában s talán annak részeként folynának az előkészületek az egyházmegye millenniumára. Pedig inkább fordított a helyzet – mutatott rá a könyvbemutatón a püspök. Pécs a püspökségnek köszönheti, hogy jelentős települése hazánknak, és hogy helyben oly sok kulturális érték halmozódott fel, amelyek Európa figyelmét kiérdemelték. Nem azért ünnepel a püspökség, mert Pécs Európa kulturális fővárosa lesz, hanem azért kaphat a város ilyen kiemelkedő nemzetközi elismerést, mert a kereszténység kultúra teremtő módon van jelen e tájon a római kortól napjainkig. Ezen örökség számbavételét és megbecsülését szolgálja a könyvcsalád.

(A Pécsi Egyházmegye ezer éve; szerk: Sümegi József)