„Könyörögjetek Jeruzsálem békéjéért!”

A Szentföld békéjéért rendezett második nemzetközi imanaphoz, amelyet január 31-én tartanak, a világ ezer városa csatlakozott. Huszonnégy órán át szüntelenül imádkoznak, szentmisét mutatnak be és szentségimádást tartanak a Szentföld békéjéért. A főbb városok: Jeruzsálem, Róma, Moszkva, London, Párizs, New York, Betlehem, Gáza, valamint számos ázsiai és afrikai, illetve latin-amerikai város. P. Pierbattista Pizzaballa ferences kusztosz a 122. zsoltár szavaival kezdte az alkalomra szánt üzenetét: „Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért!” A szent városért imádkozni örökös újdonság. Ősi buzdítás, amely ma is felkelti figyelmünket. Szívünkön viseljük ezt a kötelességünket, amelyet szeretettel teljesítünk. „Mi Atyánk” – így szólítjuk meg Istent, hogy kérjük tőle a Szentföld, megváltásunk helyszínének békéjét. Imádkozni a Szentföld békéjéért annyit jelent, mint találkozni egymással az őszinteségben. Isten elé állva közösen fedezzük fel ismét a béke ajándékát, hogy magunkra vállaljuk a béke iránti elkötelezettséget. Elkötelezzük magunkat, hogy megéljük az igazságosságot, az irgalmasságot, a megbocsátást, a kiengesztelődést, az együttérzést. Megtanuljuk, hogy közel álljunk azokhoz, akik a Szentföldön szenvednek a béke hiánya miatt. A békének szüksége van az imára, a bátorságra. Végül P. Pierbattista Pizzaballa ferences azzal a kívánsággal zárja üzenetét, hogy ez a második nemzetközi imanap a Szentföld békéjéért legyen a kiengesztelődésre és békére való törekvés konkrét elkötelezettségének kezdete, minden ebből fakadó kezdeményezést következetesen valósítsanak meg.

(KNA)  

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .