Kiskunhalason nyitották meg a Rákóczi-emlékévet

Fotó: Merényi Zita

 

A Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére felszentelt kiskunhalasi templomban március 31-én ünnepi szentmisét mutatott be Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, a Rákóczi-emlékév meg­nyitása alkalmából. A liturgián a környékbeli hívek mellett jelen voltak a halasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium tanárai és növendékei is.
Hozdik Zsolt plébános megköszönte a főpásztornak, hogy eljött a jubileumi év megnyitására. Bábel Balázs érsek válaszában hangsúlyozta: illő, hogy megemlékezzenek a halasi iskola névadójáról, aki ugyan nem szent, de megtérése után hitvalló emberként élte le élete második felét.
Nagyböjt negyedik vasárnapján a szentmisében a tékozló fiú ismert története hangzik el az evangéliumból. Bábel érsek az apa és a jussát kikérő fiú közötti kapcsolatról szólt, és a példabeszéd ma is aktuális mondanivalója köré fűzte szentbeszédét. A fiú elszakadt az atyai háztól, s ugyan­így gyakran mi is elszakadunk Istentől. Ám mint a fiú, aki megbánta tettét, a bűnbánat szentsége, a gyónás által mi is bocsánatot nyerhetünk mennyei Atyánktól – hangsúlyozta a főpásztor.
Az Egyház a húsvéti, bűnbánati időszakban minden keresztény embert arra buzdít, hogy a gyónás szentségében kérje a megbocsátást és az Atyához való visszatérés lehetőségét. Isten irgalmából nem csupán a halálunk után reménykedhetünk az atyai házba való visszatérésben, hiszen életünk során a templomba betérve is Atyánk házának vendégei vagyunk. A tékozló fiú megbánta tettét, s hozzá hasonlóan a gyónó is lelkiismeret-vizsgálatot tart. Ha bűneiért bocsánatot kér, visszatérhet az Atyához. Örülnünk kell annak, hogy erre már e világi életünkben is lehetőségünk van.
A főpásztor a diákok figyelmébe ajánlotta az iskola névadójának, II. Rákóczi Ferencnek hitvalló cselekedeteit és imáit. Megemlítette, hogy Rákóczi – miként Szent Ágoston – megírta vallomásait, melyekben nyomon követhetjük életében elkövetett bűneit, sorsfordító megtérését és lelki fejlődését. Így maradhatott fenn a fejedelem templomba lépés előtt elmondott imája is, melyet Bábel Balázs érsek felolvasott a misén.
Végül hangsúlyozta, a Rákóczi-évet megnyitó országos események főként a fejedelem tetteit és hazaszeretetét hangsúlyozzák. Ám fontos, hogy a kiskunhalasiak, különösen a középiskola diákjai és tanárai figyelmet fordítsanak névadójuk lelki nagyságára is.
A magyar Országgyűlés a 2019-es esztendőt II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánította, abból az alkalomból, hogy a magyar főnemest 315 évvel ezelőtt, 1704. július 8-án választották erdélyi fejedelemmé Gyulafe­hér­váron. Az emlékév szerves folytatása a II. Rákóczi Ferenc-emléknapnak, amellyel a magyar nemzet 2015-től minden évben megemlékezik a Rákóczi-szabadságharc vezérlő fejedelmének 1676. március 27-i születésnapjáról. A jubileumi év megemlékezései a március végi emléknaptól 2020. szeptember 17-ig tartanak.
A szabadságharc az egyenlőtlen erőviszonyok, a kedvezőtlenné váló európai politikai helyzet és az ország belső társadalmi feszültségei miatt végül elbukott. Ám a küzdelem ennek ellenére megakadályozta Magyarország beolvadását a Habsburg Birodalomba, és az ország rendi alkotmánya, ha látszólagosan is, de fennmaradt. Fontos szerepet játszott ebben a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári béke, amelyet 1711. április 30-án a szövetkezett rendek képviseletében Károlyi Sándor, III. Károly király megbízottjaként pedig Pálffy János császári főparancsnok kötött meg. A megállapodás közkegyelmet biztosított. A király szavatolta Magyarország és Erdély szabadságjogait, ígéretet tett az alkotmány visszaállítására, a szabad vallásgyakorlásra és az országgyűlés összehívására. A rendeket sértő idegen intézményeket, tisztségeket és méltóságokat megszüntették. Ezért a kuruc sereg a békekötés másnapján, május 1-jén letette zászlóit a maj­tényi síkon, és a katonák, fegyvereiket megtartva, hazatérhettek.
II. Rákóczi Ferenc törökországi emigrációba kényszerült, de megkérdőjelezhetetlen nemzeti hőssé vált, aki követendő példakép maradt és marad a jövőben is a magyarok számára.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .