Két víz között

A néni a Katolikus Karitásztól élelmiszert, tiszta, száraz ruhát és anyagi segítséget is kapott, hogy rendbe tudja hozatni, amit kell. Páka körzetében hol a belvíz öntötte el a területet, hol az amúgy arasznyi patak duzzadt többméteresre.

– Itt a termőföldeket öntötte el a víz, szinte tavakká alakultak a kukoricások, már a madarak is idejönnek halászni – mutatja az elárasztott területet a már szárazra került úton állva Szakosné Bedőcs Katalin Éva, aki a Pákán, illetve a környező településeken működő karitászszervezet vezetője. Éjszaka hívták őt és társait a katasztrófavédelem szakemberei, hogy jöjjenek segíteni, mert megcsúszott a maróci víztározó gátja. A reggeli órákra kértek önkénteseket a homokzsákok pakolásához, illetve élelmet a munkában megfáradt segítők számára és a hivatalos szervek embereinek, akik teljesen egyenrangú partnernek tekintik a Katolikus Karitászt.


Ezt említette Németh Zoltán körmendi plébános is, miközben arról beszélt, hogy náluk a templom is vízben állt. Nem a Rába öntötte el, az esőzések következtében gyűlt össze a víz, amely elárasztotta az istenházát is. Egy hete, az első esőmentes, derűs napon még ott feküdtek a homokzsákok a templomajtóban, és száradtak a szőnyegek. A karitász itt is sokat segített: az adományokon kívül munkával és emberéletek mentésével is – hangsúlyozta a plébános. A töltésen legalább kétszázan dolgoztak, a koordinálásban a plébános is jelentős feladatokat vállalt. Átadta a karitásznak a tudomására jutott információkat arról, hogy mikor, hol, mire van szükség, illetve szervezési feladatokat látott el annak érdekében, hogy a Rábán átívelő híd lezárásakor az elzárt területen élők semmiben ne szenvedjenek hiányt.

Németh Zoltán elmesélte, hogy mindeközben természetesen ellátta a lelkipásztori teendőket is. Ezen a vasárnapon volt az üldözött keresztényekért meghirdetett imanap, így Körmenden is szentségimádást tartottak, ám amikor látták, hogy katasztrófa közeleg, a plébános felszólította az imádkozókat, hogy vegyenek részt a vészhelyzet elhárításában

Fotó: Lengyel Ákos

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .