Két év börtön  „istenkáromlásért”
Fotó: News.va

 

A bírósági testület bűnösnek találta a kínai származású férfit, mert nem megfelelő módon idézte a Korán egyik versét, és ezzel „istenkáromlást” követett el. Az indonéz törvénykönyv 156. paragrafusa rendelkezik az istenkáromlás vétke ügyében. Az államügyészi hivatal kifogást emelt a vád megalapozatlansága miatt, és enyhébb ítéletet, házi őrizetet szorgalmazott, sikertelenül. Purnama az ártatlanságát hangoztatta, és az ítélethozatal után bejelentette: fellebbez a döntés ellen.
Agustinus Ulahayanan, az indonéz püspöki konferencia vallásközi párbeszéd bizottságának vezetője szerint a keresztények és a társadalom több más csoportja csalódottságuk ellenére nyugodtan és békésen fogadták az ítéletet. Az indonéz keresztények hisznek a közjóban, a közrendben, és mély tisztelettel viseltetnek a Pancasila („Öt Alapelv”) iránt, amely az Indonéz Köztársaság államiságának filozófiai fundamentuma. Agus­ti­nus Ula­ha­yanan ugyanakkor elmarasztalta a jogrendszer gyengeségét és azt a módot, ahogyan radikális muszlim csoportok hatással vannak az igazságszolgáltatásra. „Az utóbbi hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy az iszlám egyre inkább politikai eszközzé válik, és ez bizonyára éreztetni fogja a hatását a következő választásokon. Szükség van e folyamat megfigyelésére és értékelésére” – hangsúlyozta a vallásközi referens.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..