Katolikus Karitász: Iskolatáskát, utalványt és tanszereket­ kaptak a perkátai gyerekek

Fotó: Csapó Viktória

 

A Katolikus Karitász augusztus 1-jén meghirdetett, „Legyen öröm az iskolakezdés” elnevezésű segélyakciójának eredményeként idén mintegy ötezer gyermeknek tudnak támogatást nyújtani. Perkátán Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke Nagy Lajosnéval, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász igazgatójával közösen adta át a gyerekeknek az iskolatáskákat és az ajándékokat, valamint a tízezer forint értékű vásárlási utalványt. Az eseményen részt vett Somogyi Balázs, a település polgármestere, Bozai Márton helyi plébános és Győri Balázs István káplán.
Az iskolakezdés minden évben komoly anyagi megterhelést jelent a gyermekes családoknak. Több mint egymillió diák kezdte meg a tanévet idén szeptemberben. „A tanulás a gyermekeknek nagy feladat, de a családoknak, a szülőknek is az. Nemcsak az iskolába járás rendjét nehéz megtanulni és megkövetelni; nehéz az is, hogy a családok előteremtsék mind­azt, ami az iskolakezdéshez kell. Örömmel látjuk, hogy a kormány sok mindent tesz a családokért, sokféle segítséget próbál nyújtani a rászorulóknak, de nem lehet mindent a központi támogatástól várni. A karitász szívesen segít abban, hogy szeptemberben az első tanítási napra mindenük meglegyen a gyerekeknek a tanévkezdéshez” – mondta Spányi Antal megyéspüspök az ünnepélyes átadón.
Az eddig beérkezett támogatásokból a karitászcsoportok és az egyházmegyei központok, vagyis a segélyszervezet önkéntesei folyamatosan állítják össze az évkezdést könnyítő tanszercsomagokat. A helyi karitászszervezetek önkéntesei országszerte több mint nyolcszáz településen látogatják meg a leginkább rászoruló családokat, és a tanszerek, illetve a beiskolázási utalványok mellett élelmiszercsomaggal, ruhával is segítik őket, enyhítve ezzel az iskolakezdés anyagi terheit.
Segélyakciójával a karitász nem csupán az eszközök beszerzését segíti. Az önkéntesek személyes jelenlétével, a folyamatos kapcsolattartással egész éven át biztonságot nyújt a családoknak, és szükség szerint könnyít mindennapi terheiken. A mintegy 25 millió forintból ötezer iskolás gyermeket tudnak támogatni. Az utalványokat és a tanszereket augusztus végén és szeptember elején adják át. A Katolikus Karitász külhoni magyar településeken is támogatást nyújt a diákoknak: iskolatáskákat, tanszereket visz több kárpátaljai és vajdasági településre.
A szervezet iskolakezdési akciója szeptember 15-éig tart. Az ebben az időszakban érkező hívásokat, adományokat az iskolás gyermekek támogatására fordítják. A 1356-os adományvonal hívása mellett online adományozásra is lehetőség nyílik. A Katolikus Karitász a honlapján és a központi bankszámláján is várja a felajánlásokat, „Iskolakezdés” megjegyzéssel. A támogatásokat a következő számlaszámra lehet utalni: 12011148–00124534–00100008 (Raiffeisen Bank). A segélyszervezet egyházmegyei központjai is örömmel fogadnak jó állapotban lévő iskolatáskákat és olyan tanszereket, taneszközöket, amelyek szükségesek a diákok számára.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye/Katolikus Karitász

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .