Jog az élethez – a fogantatástól

XVI. Benedek pápa február 3-án, az úrangyala elimádkozása után a következőket mondta az Olaszországban február első vasárnapján ünnepelt élet napjához kapcsolódva: „Csatlakozom az olasz püspökökhöz, akik üzenetükben arra hívnak fel, hogy a jelenlegi válságra adott hatékony válaszként támogassuk az életet és a családot. Üdvözlöm a Pro Life mozgalmat, és kívánom, hogy az Egy közülünk kezdeményezés sikeres legyen.”


Ahogyan arról február 3-ai lapszámunkban is írtunk, az Egy közülünk kezdeményezés célja az emberi méltóság és az élethez való jog védelme a fogantatástól kezdve. Mivel az ember fejlődése már embrionális állapotában megkezdődik, ezért fontos, hogy az Európai Unió megtiltsa, illetve beszüntesse azoknak a tevékenységeknek a támogatását, amelyek feltételezhetően a magzati élet kioltására irányulnak, különösen a kutatás, a fejlesztés és a közegészségügy egyes területein. Az európai polgári kezdeményezés új lehetőséget jelent arra, hogy az állampolgárok jogszabályjavaslatot indítványozzanak az Európai Unió hatáskörébe tartozó kérdésekben. Legalább egymillió aláírás szükséges ahhoz, hogy az Európai Parlament napirendjére tűzze a kezdeményezésben megfogalmazott kérdést.

A polgári kezdeményezésről részletek a www.oneofus.eu/hu és a www.egykozulunk.hu internetes oldalon találhatók. A honlapokon keresztül csatlakozni lehet a mozgalomhoz, és innen tölthető le az Európai Bizottság által kiadott aláíróív is, amelyet az Együtt az életért, 2890 Tata, Pf. 75 címre kell eljuttatni postai úton.

(Azok, akik nem rendelkeznek internetkapcsolattal, ugyanezen a címen kérhetnek aláíróívet.) Az aláírásgyűjtés 2013. november 1-jéig tart.