Itt a szívek rendbe jönnek

Micsoda történelem tanúja volt ez a táj! Együtt van itt a hadak útja, a viadalok, testi-lelki megújulások színhelye, itt húzódott valamikor az európai kultúra határvonala. A hegyoldal forrásainál pihenőhelyet találtak maguknak az úton járók, a vándorlók. A pannóniai őskeresztények a forrás mellett oltárt is emeltek az Istenanya tiszteletére. Mária szobrát kegyelettel vették körül a Krisztus után 1000 körül Pécsváradra telepített bencés atyák is, akik kőből épült kápolnácskát emeltek föléje. A gyűdi Mária az idő terhe alatt „látta” a magyar, a török katonákat, látta a mohácsi csatamezőre igyekvő Moré Fülöp pécsi püspököt, aki aztán életét vesztette a síkon. A Harsányhegy fehér asszonya, a Forrásközi Boldogasszony – ahogy a népnyelv nevezte – itt védelmezte a római kereszténységet, Európát. Imára, vezeklésre hívja ma is a népeket, mert Szűz Mária dicséretében – ha másban nem is – egyetértettek a Kárpát-medence fiai. A váratlan gyógyulások, egy-egy segítség megköszönésének hálatáblái napjainkban is ott szaporodnak a szentély falán. A minden bajban segítő közkedvelt Szent Antal mellékoltára, vagy a gyógyulást kiesdő szentek oltára előtt térdet hajtó, a gyóntatószékből kilépő zarándok arcán az ima, a bűnvallás végére lassan megjelenik a bizonyosság nyugalma, a lélek megbékélésének öröme, mert a fontos dolgokat megbeszélte Istennel, aki gyermekeinek hívott minket. Kezünkbe adta az értelem, a bölcsesség, a tudomány, a jó tanács, a jámborság, a bátorság és az Úr félelmének ajándékát. Pünkösdkor a Szentlélek az apostolokat erővel és tudással töltötte el. Az ünnep bennünket, zarándokokat is számadásra sarkall. Vajon milyen apostolai voltunk Krisztusnak, milyen tanúságtevői voltunk a Szentléleknek, jól sáfárkodtunk-e ajándékaival? Mielőtt a több ezer zarándok elindult volna hazafelé, körülnézett a vásári sokadalomban is. Emléktárgyakat, búcsúfiát keresett otthon maradt szeretteinek, mert az ünnephez hozzátartoznak a mézeskalácsárusok, a körhintások, a céllövöldések sátrai éppúgy, mint a jókedv megnyilvánulásai. A máriagyűdi pünkösdre az ország minden részéből érkeztek roma zarándokok is, akik a Szentlélek kiáradásának napján tartják országos nagy búcsújukat.