Isten szeretetének jelei

Misszionáriusok konferenciája Rómában – A Pápai Missziós Művek igazgatói – összesen százhuszonnégyen a világ minden tájáról – szokásos éves római konferenciájukat az idén a szalézi rend római központjában tartották május 11. és 17. között. Hazánkat a konferencián P. Benvin Sebastian verbita szerzetes, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója képviselte.

Az egyhetes munka a Szentlélek segítségét hívó szentmisével kezdődött. Az ezt követő ünnepi megnyitó beszédében Ivan Dias bíboros, a Népek Evangelizációja Kongregáció prefektusa tolmácsolta XVI. Benedek pápa üzenetét és áldását. Az üzenet a Pápai Missziós Műveknek a népek evangelizációjában betöltött szerepéről szólt. A pápa különös köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítik és támogatják ezt a munkát.

A bíboros felhívta a figyelmet a Kínában és Vietnamban működő egyházak súlyos helyzetére. A régóta tartó üldöztetés ellenére a hívek száma mindkét országban gyarapszik. Nagy szükségük van a szabadabb körülmények között élő egyházak segítségére mind lelki, mind anyagi értelemben – mondotta.

A missziós hivatások kérdését is érintette Dias bíboros: nem a mennyiségre, hanem a minőségre kell helyezni a súlyt. A papoknak hatékonyaknak és hatásosaknak kell lenniük: vagyis egyszerre kell szólniuk az emberek értelméhez és szívéhez. A papképzésben ennek a kettős szempontnak kell – megfelelő egyensúllyal – érvényesülnie.

A konferencia munkája az egyes ágazatok főtitkárainak beszámolóival és ezek megvitatásával folytatódott. A szekciók ugyancsak megvitatták az egyes országokban működő PMM nemzeti igazgatóságok által elért eredményeket és az előttük álló nehézségeket. Az eszmecserék során a résztvevők különös figyelemmel tárgyalták a volt kommunista országokban működő nemzeti igazgatóságok helyzetét: sürgető szükség van ezek megalakulására, újraalakulására.

A PMM ugyanis nagyban hozzájárulhat a helyi pap- és hitoktatóképzésekhez, amelynek következtében a helyi egyházak élénk missziós irányultságúvá erősödhetnek.
A konferencia résztvevői különösen nagy örömmel fogadták, hogy Magyarországon hatvan év után újjászerveződik a Szent Gyermekség Műve; figyelemmel és imáikkal kísérik ennek a missziónak magyarországi terjedését.
Az egyik legsúlyosabb kérdés, amellyel a konferencia hosszasan foglalkozott és a missziós képzés és gyakorlat szempontjából tárgyalt: a szekularizáció erősödése. Ez a jelenség azonban – más perspektívából tekintve – az egyház számára lehetőségként jelenik meg, hogy egységben, közös erővel harcoljon a közös ellenség ellen. Ily módon a PMM nagy feladata az evangéliumi értékek és missziós lelkület továbbadása Isten népének.

A konferencia legszebb pillanatai közé tartozott az ünnepélyes szentmise a falakon kívüli Szent Pál-bazilikában, amelyet Ivan Dias bíboros mutatott be Piergiuseppe Vacchelli, a Népek Evangelizációja Kongregáció társtitkára, valamint további hat püspök, százharmincnégy pap és a világ minden pontjáról érkező több mint ötezer zarándok részvételével. Az eseményre éppen május 13-án, a fatimai Szűzanya napján került sor. A szentmisében a Szűzanya oltalmába ajánlották a világ különböző pontjain dolgozó misszionáriusokat.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .