Isten hívására felelt

Végül mégis Isten volt az erősebb. Meghívásának és a meghívást elutasító magatartásának körülményeiről, valamint az igen kimondása előtti isteni figyelmeztetésekről is megtudhatunk részleteket. Rumszauer Miklós felnőttfejjel, diplomával a kezében, ügyvédi hivatását odahagyva lett lelkipásztor. A vallomásos kötetből kiderül, hogy a pap és az ügyvéd munkája szerinte sokban hasonlít egymáshoz: az ügyvéd védence érdekeit képviseli, a pap pedig a rábízott híveknek kegyelemben való előbbrejutásáért küzd.

Megismerhetjük a plébános fiatalkorát, szüleit és a háromgyermekes család életének néhány részletét, az otthon megtapasztalt szeretet minden problémát leküzdő erejét. Feltárul a szülők neveltetésükre fordított figyelme, amely a kultúra és a nyelvek ismeretének fontosságára is kiterjedt, és megbizonyosodhatunk a harmonikus családi élet légkörének embert formáló szerepéről.

A kötet további részeiben a kánonjog szakembere a házasságok gyakori problémáiról, az azokat előidéző okokról, a pap szerepéről e sebek gyógyulásában, szeretetről, szerelemről, az egyházi ünnepekről és az imádságról, a lelkigondozás fontosságáról, a zarándokutak és a lelkiségi mozgalmak jelentőségéről beszél.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.