Innen-onnan

Kiközösítették a püspököt

A pápai jóváhagyás nélkül, június 30-án püspökké szentelt Paul Lei Shiyin püspök és mindazok, akik a szentelésben közreműködtek, a kiközösítés büntetését vonták magukra – közölték július 4-én a Vatikánban. A negyvennyolc éves püspököt Leshan egyházmegye élére állította a kínai katolikusok úgynevezett „hazafias egyesülete”. (KNA)

Hatalmas kincs egy hindu templomban

A Times of India július 3-i száma nagy szenzációról számolt be. Az ország déli részén, Kerala állam egyik hindu templomában hat rejtett kamrában eddig mintegy hétmilliárd euró értékű arany-, ezüst-, gyémánt-, smaragd- és más drágakőkincset találtak. Eredetét és történetét még nem ismerik teljesen, de úgy vélik, hogy a XVIII. századból származik. Feltehetőleg egy travancorei maharadzsa családi kincseiről van szó. Valószínűleg a brit gyarmatosítók elől rejtették el őket a XVI. században épült templomban. (KAP)

Törvénytelen papszentelések  

A szélsőséges tradicionalista Piusz-testvérület júniusban húsz papot és huszonhárom diakónust szentelt. A szentszék megállapította, hogy a szentelések – mivel a Lefébvre érsek alapította testvérület mindeddig nem fogadta el az egyház teljes tanítását – illegitimek. (KNA)

Bélyeg az ifjúsági találkozóra

A vatikáni és a spanyol posta július 1-jén emlékbélyeget adott ki a találkozó hivatalos logójával, amelynek José Gil-Nogués az alkotója. A logó ábrázolása szerint a kereszt lábánál az egész világról összegyűlő fiatalok Madrid pártfogója, az almudenai Szűzanya koronáját alkotják. A koronaforma az M betűt ábrázolja, amely a Mária és a Madrid szó kezdőbetűje is. (Zenit/MK)

Drámai éhínség Észak-Koreában

Észak-Koreában a hivatalos állami élelmiszer-fejadag júniusban személyenként napi százötven gramm volt, az emberi kalóriaszükséglet ötöde. Az Európai Unió bizottsága ezért tízmillió euró értékű élelmiszerszállítmányt indít el Koreába
– jelentették be július 4-én Brüsszelben. Ezt a szállítmányt hatszázötvenezer embernek szánják, akik már az éhhalál közelében vannak. (KNA)
 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .