Igenek a lelkipásztorkodásban

Igen a Jézus Krisztus által létrehozott új kapcsolatokra. A technika vívmányai, az internet a „kapcsolatok” áradatát hozza el életünkbe – miközben a valódi, mélységes emberi személyesség egyre felületesebben mutatkozik meg. A valódi találkozás persze (szemben a social networkök világával) azt követeli tőlünk, hogy lépjünk ki önmagunkból, magunkra szabott világunkból, s ez nehéz. Ám a pápa figyelmeztet: „A keresztény eszmény mindig arra hív, hogy győzzük le a gyanakvást, az állandó bizalmatlanságot, a félelmet, hogy megtámadnak, a védekező magatartást, melyeket a mai világ sugall” (EG 88). A biztos magánszféra nem megoldás, a bizalmas baráti kör nem válasz – sokkal inkább tünete egy kornak és egy kórnak. Új találkozásokra, a bezárkózás kísértésének leküzdésére van szükség, hisz maga Jézus indít erre. „Ne hagyjuk, hogy elrabolják tőlünk a közösséget!” (EG 92).


Az egyház előtt álló kihívások. Zárásképpen Ferenc pápa megjelöl néhány olyan területet, ahol fejlődnünk kell. Különösen fontos a világiak bevonódásának, aktív szereplővé válásának kérdése, hiszen „ők alkotják Isten népének mérhetetlen többségét” (EG 102). A keresztség és a bérmálás számos kegyelmet juttat számukra, amelyeknek nemritkán nincsenek is tudatában. Ennek oka, hogy olykor nem kapnak nevelést a fontos felelősségek felvállalására az egyházban, máskor „nem találtak megfelelő teret részegyházaikban a véleménynyilvánításra és a cselekvésre a túlzott klerikalizmus miatt, mely a döntések peremvidékén tartja őket” (lásd ugyanott). Amit a világiakról mond a pápa, az hatványozottan érvényes a nőkre, akiknek jelenléte előtt „tovább kell tágítani a tereket az egyházban” (EG 103). Ez nem a női papságot (vagyis a nők „klerikalizálását”) jelenti, hanem új, értékes szerepek megtalálását (vesd össze EG 104). Ugyanez áll a fiatalokra is, akikkel kapcsolatban figyelemmel kísérhetjük az úgynevezett „ifjúsági lelkipásztorkodás”, a különféle nevelési kísérletek kudarcait. Fel kell vetnünk a kérdést: nem az-e az oka ennek, hogy a felnőttek akarják megmondani, mit tegyenek a fiatalok? Több türelemre, meghallgatásra (EG 105), a fiatalok önállóbb egyházi szerepének kialakítására (EG 106) van szükség.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .